BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Luxusjacht és húsosfazék

2005.05.30., hétfő 00:00

Egy szavunk nem lehet többé: az EU végre elérte az európaiakat. Persze nem vésték még kőbe az alkotmányt (és az unió helyzetét elnézve a vésnököknek egyelőre más munka után kell nézniük), s azok is elenyésző kisebbségben vannak, akik bármit is felfogtak belőle.

Ezt a kisebbséget úgy hívják: Európai Parlament. Amelynek tagjai tudatosították, az alapszerződés nem egyszerűen szélesíti jogkörüket, de olyan morális erővel ruházza fel a testületet, hogy az helyenként kísérteties hasonlóságot mutat egy nemzeti parlamenttel.

Mindennek számunkra is ismerős példáját produkálja a hetekben a Brüsszel és Strasbourg között ingázó hétszázas tömeg - legalábbis annak radikális része: amatőr módon rágalmaz, könnyen visszaverhető támadásokkal bombázza a kormánynak tekinthető Európai Bizottságot. A célpont most José Manuel Barroso bizottsági elnök, aki tavaly egy görög milliárdos jachtján próbálta kipihenni a bizottságalkotás fáradalmait, s nem sokkal később az illetőnek juttatott állami támogatásokat engedélyezte a Prodi-bizottság.

Van a kettő között összefüggés? Soha nem fog kiderülni. Felelősségre vonják érte Barrosót? Aligha. A parlamenti meghallgatás arra enged következtetni, hogy a jövő heti plenárison még azok is bizalmat szavaznak az elnöknek, akik tavaly nem lelkesedtek kinevezéséért.

A tavalyi meg a mostani viták súlya távolról sem vethető öszsze. Ám ha az EP-képviselők, akik finoman szólva tisztességtelen költségelszámolásuk szentesítésével ásták alá jó hírnevüket, ilyen ügyekkel múlatják az időt, az utolsó illúziónkat is elveszíthetjük. De legalább isteni szórakozás lesz az ülések tévéközvetítése. (GyüM)

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.