(Rész)hajrá előtt
Ha még maga Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő, az EU soros elnöke sem tudja, hogy megszületik-e a megállapodás a 2007-2013-as uniós költségvetésről a június végén záruló luxemburgi elnökségi periódus alatt, akkor talán senki sem. Márpedig Juncker nem tudja, legalábbis ezzel traktálta az újságírókat a hét végi informális pénzügyminiszteri ülés után.
A következő hetek talán közelebb vihetnek a válaszhoz. Vasárnap választásokat rendeznek Észak-Rajna-Vesztfáliában, s ezután rugalmasabbá válhat az eddigi merev német álláspont. Ha Schröder kancellár pártja 39 évnyi folyamatos kormányzás után elveszti a hatalmat a legnagyobb német tartományban, akkor persze kevésbé, mintha a szocdemek nyernek. A francia álláspont esetleges változása május 29., az EU-alkotmány ratifikálásáról szóló népszavazás utánra várható, s ugyanez a helyzet a hollandokkal és az ő június 1-jei népszavazásukkal. Angliában május elején már megvolt az esedékes voksolás (ott éppen parlamenti választás). Ezzel a hat nettó befizetőből a négy nagyobb június elejére túljut a belpolitikai megmérettetésen, s így talán megértőbb lehet az uniós források bővítését szorgalmazókkal szemben.
Júniusban tehát megkezdődhet a tárgyalások hajrája, de az csak a hónap végére derül ki, hogy csupán részhajrának bizonyul-e majd az akkortájt várhatóan sokkal intenzívebbé váló tárgyalássorozat, vagyis marad-e minden a következő (brit) elnökségre. Egy biztos: az idő a nettó befizetőknek dolgozik. Ha ugyanis nincs megállapodás, megy tovább a 2006-ig megalkotott pénzügyi keret, s ennek számai az övékhez állnak közelebb. (UGy)







