Számjáték
Régen volt olyan időszak, amikor ennyire eltérő megítélés alá estek a makrogazdasági folyamatok. Elsőként a növekedési kilátások körül jelentek meg kérdőjelek, majd a forint jövőbeli árfolyama került a figyelem középpontjába, és ma már az inflációs előrejelzések is látványosan szóródnak.
Az érdekesség a dologban az, hogy nem az újonnan megjelenő információk, hanem néhány piaci szereplő ezek köré épített sajátos kommunikációja miatt érezhetjük bizonytalanabbnak a helyzetet. Amúgy is van elég bajunk az adatok értelmezésével: a német gazdaság tegnap rukkolt elő egy meghökkentően magas növekedési adattal, a hazai konjunktúramutatók pedig elkezdtek felfelé kúszni - mindez pont akkor, amikor már kezdtük volna elkönyvelni a nemzetközi környezet romlásából fakadó lendületvesztést. A játékban viszont most az a szép, hogy nem csupán az adatok közül mazsolázgathatja ki mindenki a véleményének megfelelőt, hanem még hitelesnek tűnő intézmények röpirataival is meg tudja támogatni állításait.
A probléma az, hogy ezek gyakran köszönő viszonyban sincsenek a valósággal, legfeljebb a befektetői vágyakról adnak információt. Mosolyogni való, amikor valaki - úgy érezvén, hogy néhány forintos gyengülés után itt a kiváló alkalom - azzal bombázza a közvéleményt, hogy 280-on van a hazai kurzus helye. Az már jóval bosszantóbb, hogy a jó külkereskedelmi adat után gyorsan ki kell adnia egy stabilitási aggodalmakról szóló véleményt. Az pedig már egyáltalán nem elegáns, hogy mindezt úgy teszi, hogy a Pénzügyminisztériummal és a KSH-val kapcsolatban csalást emleget. A PM esetében érthető a bizalmatlanság, ehhez a teljesítményhez nem jár sok jóindulat, de a statisztikai hivatal esetében ez a megoldás tisztességtelen. Legalább a PM példájából lehetne tanulni: ha valaki elveszíti a hitelességét, nehéz visszaszerezni.
