BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Teljes bizalomvesztés

2005.05.23., hétfő 00:00

A gazdaság lassulásáról és a költségvetés iránti bizalom teljes hiányáról árulkodnak a múlt héten napvilágot látott információk. Az első negyedévben a gazdaság összteljesítménye három százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Bár az első negyedéves teljesítmény jelentősen elmarad az előző időszak 3,8 százalékos eredményétől, mégsem nevezhető kiábrándítónak az adat. A lassuló fogyasztási dinamika és a bázishatások miatt egyes borúlátó szakértők a két százalék körüli növekedési ütemet sem tartották kizártnak. Az idén három százalék felett lehet az éves növekedés, de sokkal valószínűbb, hogy az év elején várt "négy százalék közeli" GDP-bővüléssel szemben 3-3,5 százalék között marad a 2005-ös lendület.

A visszafogott dinamika egyben azt is jelenti, hogy a költségvetés bevételi oldalán tovább növekednek az amúgy sem csekély kockázatok. Az első fél év végére az államháztartás hiánya a Pénzügyminisztérium szerint 986,4 milliárd forintra rúghat, vagyis gyakorlatilag teljesül az egész éves hiányterv. Ennek ellenére a tárca optimista. A pénzügyi kormányzat kézben tartja a folyamatokat, és továbbra is kiáll az éves hiánycél teljesíthetősége mellett - kommentálta saját kiábrándító számait a PM. Ezt ma már gyakorlatilag senki nem hiszi el. A Reuters legfrissebb felmérésének tanúsága szerint májusra eltűntek az 5 százalék alatti éves GDP-arányos államháztartási deficit-előrejelzések. A konszenzus ennek megfelelően egy tized százalékponttal emelkedve, 5,2 százalékra nőtt. (A PM 4,7 százalékos ESA szerinti hiányt vár.) A büdzsével kapcsolatos teljes bizalomvesztést mutatja, hogy egyre több az olyan külföldi kommentár, amely a költségvetési folyamatok feletti kontroll megszűnéséről beszél.

Márciusban korrekciót hajtott végre az építőipar: az év eleji rendkívül dinamikus növekedés után a tavasz első hónapjában az ágazat teljesítménye 6 százalékkal elmaradt a februáritól. Az ágazatból érkező rossz hírek dacára a kilátások kifejezetten jók. Az épületek területén a rendelésállomány 20 százalékkal haladja meg a tavalyit, az egyéb építmények esetében pedig a szerződések volumene duplája az egy évvel ezelőttinek. (MI)

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.