Kozek András / Az Allianz Hungária élet- és nyugdíj-biztosítási cégvezetője
Első a szolgáltatás
"Az Allianz Hungária Nyugdíjpénztár stratégiájában két prioritás van: egyrészt hogy az ügyfelek befizetéseiből minél magasabb megtakarítást érjen el, másrészt hogy magas színvonalú tájékoztatást, szolgáltatást kapjanak. Az első dimenzióban az Allianz kiemelkedő eredményt ért el az elmúlt években, ezt a pénztár jogszabályban előírt hozamai is mutattak. Ráadásul ezt a piacon az egyik legalacsonyabb kockázatvállalás mellett értük el, amelyről tudjuk, hogy ügyfeleinknek kiemelten fontos szempont. Szolgáltatási elkötelezettségünket nemcsak az érthető, áttekinthető számlaértesítők mutatják, hanem az is, hogy innovatív megoldásokat nyújtunk az internetes, wap-os, telefonos kiszolgálásban, amelyek a legtöbb pénztárnál ma még csak részben vannak meg. A vagyongyarapodás és a szolgáltatás a két igazán ügyfélérdekbe vágó kérdés."
Tóth Szilárd / A Credit Suisse Life & Pensions Nyugdíjpénztár ügyvezetője
Kicsiben olcsóbb
"A vállalati kasszák a saját dolgozóik számára, a vállalat struktúráját kihasználva nyújtják szolgáltatásaikat, eltérően a nagyobb, országos jelleggel működő nyugdíjpénztáraktól, amelyek munkahelytől függetlenül kínálják az öngondoskodás lehetőségét ügyfeleiknek. A koncentrált, egy adott munkahelyhez kötődő tagság költséghatékonyabb működést biztosít, különösen a tagokkal történő kapcsolattartás során. Számos költségelem ugyanakkor nem jelenik meg a nyugdíjpénztárak könyveiben, azokat az anyavállalat vállalja magára. Ez nehezíti a pontos összehasonlítást. A kisebb pénztárak jellemzően külső szolgáltatóra bízták a költségigényes adminisztrációs tevékenység kiépítését, ez alacsonyabb indulási költséggel járt, de egy külső szervezettől való függőség kockázatot is hordozhat magában, akárcsak az anyavállalat támogatásai nélküli működés."
Barzsó Pál / Az Életút Első Országos Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója
Költségérzéketlenség
"A hazai nyugdíjpénztári rendszer ügyfélkörére a költségérzékenység hiánya jellemző. A költséghatékonyságnál is fontosabb a befektetési hatékonyság, illetve az annak részét képező vagyonkezelési költség. Utóbbi a megtakarított vagyontömegre vetül, szemben a tartalékképzéssel, amely csak az adott időszak tagdíjbefizetésére. A hozamok nehezen összehasonlíthatók, hiszen az elért hozam az ennek érdekében vállalt kockázati szinttel együtt értelmezhető. Ez pedig meghaladja a pénztártagság zömének közgazdasági ismereteit. Keverednek hozamkategóriák, és valahogy nem kellően érzékenyek az eredményességre a tagok. Ha nincs igazi költségérzékenység, akkor nem is haladnak ebbe az irányba a pénztárak, még azok sem feltétlenül, amelyek megtehetnék. Talán ezért van az, hogy a munkáltatói pénztárak gondosabban szervezik meg az ellátandó feladatot."
Tonkó Csaba / Az Erste Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója
A nagy is szép
"A költségek és a záróvagyon hányadosa alapján felállított felügyeleti rangsor a valósnál nagyobb költségterhelési arányt mutat azoknál a pénztáraknál, amelyeknél a pályakezdők aránya meghaladja a piaci átlagot. Az Erste Nyugdíjpénztár taglétszámának közel 8 százaléka 2004-ben belépett, az átlagosnál alacsonyabb vagyonnal bíró pályakezdő. A kisebb pénztárak kedvező költséghányada annak is köszönhető, hogy mögöttük áll az anyavállalat, amely a nyújtott erőforrások és szolgáltatások ingyenességén keresztül támogatja őket. Ráadásul a vállalati kasszák nem folytatnak jelentős tagtoborzó tevékenységet, így ezen költségük is minimális. A pénztárválasztásnál a költséghányadosnál lényegesebb szempont a fedezeti alapra jutó hányad és a fedezeti alapra jutó hozam. Ezek határozzák meg a tagok nyugdíjaskori járadékát."
Tömördiné dr. Szabó Zsuzsanna / A Postás Magánnyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója
Nonprofit jegyek
"A munkáltatói hátterű nyugdíj- és egészségpénztárak elsősorban saját dolgozóik számára alakultak, és a folyamatosan változó követelmények, elvárások ellenére meg tudták őrizni a pénztári gazdálkodás nonprofit jegyeit. Igaz az a megállapítás, amely szerint a munkáltatói hátterű pénztárak jobban odafigyelnek a költségek alakulására. A költségek alacsonyabb mértéke több tényezőnek köszönhető: az alapító működési támogatásának, a vagyonkezelők folyamatos versenyeztetésének, és nem utolsósorban a takarékos gazdálkodásnak. A munkáltatói pénztárak alkalmazottai a munkáltatóhoz is kötődnek, számukra a pénztár több, mint munkahely. Sajátjukként gazdálkodnak a költségekkel és fektetik be a pénztári vagyont. A pénztári tagoknak és alkalmazottaknak közös a céljuk: a lehető legnagyobb összegű magánpénztári nyugdíjszolgáltatás nyújtása."
-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.