Budapesti célok

Az 1989-92 közötti világgazdasági visszaesésből az USA jött ki a legjobban, az 1990-es évtizedben növelte előnyét Európához és az ebben az időszakban végig stagnáló Japánhoz képest. Az európai politikai és üzleti elit azt gondolta, hogy a 2000-2010 közötti évtized már Európáé lehet, és az EU 2010-re megelőzheti versenyképességben az amerikai gazdaságot. Nem is volt teljesen alaptalan ez a feltételezés, mert az 1989 utáni politikai fordulat legnagyobb nyertesének Európa tűnt: Németország egyesült, a közép- és kelet-európai térség szabad lett és áttért a piacgazdaságra. Nyugat-Európa azonban nem volt képes jól kiaknázni ezt a kivételes pillanatot, mert nem indított el térségünkben egy európai Marshall-tervet, ezzel elhalasztotta a térség integrációját. Azt is hagyta, hogy a német gazdaság belső pénzügyi transzferei miatt a teljes európai gazdaság gyengélkedjen. Az amerikai, brit és francia vezetés félt attól, hogy a német gazdaság természetes hátországának tartott térségünk német befolyás alá kerül. Ez a félelem nem volt megalapozott, és a 90-es évtized igazi nyertese az USA lett.

Az euró bevezetése és a 2004-es nagy bővítés már bátor - bár megkésett - európai vállalkozás, de az alkotmányozás 2005-ös kudarca és a 2007-2013-as költségvetés körüli csatározások jelzik: Európának új lendületre van szüksége. Jó időre elfogyott a politikai bátorság, az európai polgárok már nem politikai kezdeményezésekre, hanem gazdasági sikerekre vágynak. Elsősorban új munkahelyekre, erős növekedésre és általában jó gazdasági hírekre. Az európai polgárok valójában a lisszaboni célkitűzések kudarcát kérik számon a vezetőktől, bár nem ezt mondják, valójában ezt érzik. Ha az 1973 előtti gazdasági lendület jellemezné ma az EU-tagországok gazdaságait, akkor a polgárok hajlandóak lennének újabb politikai kezdeményezések mellé állni, így nem.

Nyugat-Európa egésze, de különösen a német, francia és olasz gazdaság stagnálás közeli állapotban van, miközben az amerikai gazdaság előnye évről évre nő. Kína és általában az ázsiai gazdaságok egyre erősebb versenyt támasztanak a hagyományos európai gazdasági ágazatok számára, és persze itt vagyunk mi is: cseperednek az új európai tigrisek. Az euró politikai siker, de gazdasági hatása vegyes: az átállás sikerült, de nem hozott fellendülést, sőt azt sem tudta megakadályozni, hogy a 2001-2003-as amerikai recesszió átterjedjen az EU gazdaságaira. Az Európai Központi Bank árfolyam- és kamatpolitikája akkor hűt, amikor fűteni kellene, a nagy államok nagyobb költségvetési deficittel próbálnak élénkíteni, de ez is hiába, miközben a nagy deficitek alááshatják az euróba vetett bizalmat. Mára világossá vált, hogy az EU nem volt képes egyszerre teljesíteni politikai és gazdasági céljait: a nagy politikai vállalkozások sikerültek, de a legnagyobb gazdasági kaland, a 2010-es versenyképességi elsőség már nem. Hogyan tovább?

Európának gazdasági sikerekre van szüksége ahhoz, hogy választói felhatalmazást kapjon új politikai vállalkozásokhoz. A gazdasági siker egyértelmű jele, ha az EU növekedési üteme a következő 5-10 évben magasabb két versenytársa, az USA és Japán GDP-növekedésénél. Honnan jöhet a magasabb növekedés? Az EU fejlett gazdaságainak van egy titkos, eddig nem használt fegyvere: a magas termelékenység. A francia, belga és más európai gazdaságok termelékenységi szintje meghaladja az amerikait, de miután Európában lényegesen kevesebbet dolgoznak, mint az USA-ban, ezért kisebb a megtermelt jövedelem. Ha Európa képes lenne úgy növelni a ledolgozott órák számát és emelni a foglalkoztatottságot, hogy közben ne romoljon a termelékenységi szint, akkor új gazdasági lendületre tenne szert. Ehhez a tagállamokon belül kell politikai fordulatot elérni. A tagországoknak egy növekedés- és munkaközpontú gazdaságpolitikára kellene áttérni, amely belső politikai áttöréseket feltételez. Belső politikai fordulatok a feltételei annak, hogy új, külső politikai kezdeményezések is bizalmat kapjanak.

Legyenek ezek "Budapesti célok", hiszen a foglalkoztatás és a GDP-növekedés terén nekünk is fordulatot kell elérnünk. Miért ne kérjük az EU vezetőit, hogy 2006-2007-ben egy budapesti vezetői találkozón hirdessék meg az új, növekedés- és munkaközpontú politikát? Miért ne kössük össze az új költségvetést egy új európai gazdaságpolitikával?