Gigászok harca
Annyi minden történik egy hét alatt. Egy hete még az EU-alkotmányt temettük, az EU-nak utolsó kenetet adtunk fel, harcos unióbarátok is megragadták a kínálkozó alkalmat, hogy jól elrejtett euroszkeptikus gondolataikat a világ elé tárják. A tagországok azonban, mintha mi sem történt volna, mára visszarántottak minket a közösség valóságába. Ahogy két viharvert kormány - Schröder a bukás előtt, De Villepin a bukás után - egyesült erővel próbálja meg minden létező fórumon egy elszigetelt sarokba beszorítani Tony Blairt a brit visszatérítés miatt, a legszebb időket idézi fel.
Már akinek ez tetszik. Mert igaz, hogy a csütörtökön kezdődő EU-csúcs előtti nyomásgyakorlás jó célt szolgál. A briteknek Margaret Thatcher irigylésre méltó akciója óta fizetett viszszatérítés enyhén idejét múltnak tűnik, arról nem is beszélve, hogy a britek egy olyan közösséget fizettek túl, amely az 1984-es alku óta tizenöt országgal bővült. S ez utóbbiak sem mentesülnek a rabatt alól.
A szépséghiba annyi, hogy Párizst és Berlint nem az új országok iránt érzett határtalan szívjósága vezérli; még arra sem veszik a fáradságot, hogy felragasszák műkönnyeiket. Naná, pénzről van szó, nem is kevésről: csütörtökön azért ülnek le, hogy 2013-ig elkötelezzék magukat az uniós büdzsé felé.
Kemény csúcs lesz. És függetlenül attól, születik-e megegyezés, vagy hogy visszavonják-e az alkotmányt, amellyel kudarcot vallottak (elvégre Hiller István is a helyén maradt), egy biztos: néhány napon belül elfelejtjük a francia és a holland népszavazási incidenst. Ehelyett újra ízelítőt kapunk abból, hogyan tudja a francia-német motor elérni - mindenki rovására - azt, amit akar. (GyüM)
