BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Harc Szerbiáért

2005.12.08., csütörtök 00:00

Ilyen még nem volt. Két magyar bank pályázik egyazon szerb pénzintézetre, jelesül a Panonska Bankára. Az OTP már régóta terjeszkedik: Bulgáriában nagy falathoz jutott, megvehette az ottani OTP-t, Szlovákiában, Horvátországban közepes szereplő került a tulajdonába, Romániában egy kisebb bank, de ott is – akárcsak Ukrajnában, ahol ugyancsak tegnap jelentkezett vásárlási igénnyel – jelentősebb szerepre tör. Szerbiában szintén pályázik egy nagyobb bankra is. Többször kapott kosarat, vagy maradt le pályázaton.

Az MKB más eset. Magyarországi bank, de a német Bayerische Landesbank meghatározó tulajdona. A jelek szerint az anya azt szánja leányának, amit a Deutsche Telekom a Matávnak – azaz újabb nevén Magyar Telekomnak –: rajta keresztül akar pozíciókhoz jutni azokban az országokban – Szerbia mellett másutt is –, amelyek még nem járták végig ugyanazt az utat, amit Magyarország; a magyar szakemberek tapasztalatai legalább annyit érnek – gondolhatják –, mint a német tőke. Felmerülhet a kérdés, miért most kapcsolt nagyobb sebességre a bajor nagybank? Eddig talán lekötötte a státusváltás. Az Európai Unió ugyanis rászorította Németországot, hogy vonja meg az állami garanciákat a tartományi bankoktól, amelyek ilyen módon teljesen új helyzetbe kerültek, irányt kellett váltaniuk.

Ukrajna, Románia, Szerbia, Bulgária és a többi kisebb-nagyobb feltörekvő ország természetes vadászterülete a terjeszkedni kívánó bankoknak, és jó vétel és üzletpolitika esetén tetemes profittal kecsegtetnek. Csakhogy ezt más pénzintézetek is tudják, és csillagászati magasságokba srófolják fel az egyes hitelintézetek árát. A Bayerische Landesbank az MKB köntösében jelentkezik, de a többi, Magyarországon is jelen lévő bank, az Erstétől a Raiffeisenig, a Volksbanktól a HVB-ig ugyancsak jelen van Közép- és Dél-Európában.

Nem kétlem azonban, hogy a szám – akvizíciókkal és fúziókkal – csökkenni fog. Még nem is olyan régen a Bank Austria létrejöttét úgy ünnepelték, mint ravasz húzást az osztrák bankrendszer önállóságának megőrzésére. Aztán a HVB megvette a Bank Austriát. Az óriásbank már tényleg megáll a talpán – lehetett gondolni, amíg meglepetésszerűen nem teremtett új helyzetet az olasz UniCredito azzal, hogy gyakorlatilag beolvasztotta az HVB-t. Nem mindegy, hogy a nagy banki konglomerátumokban kinek mekkora lesz a befolyása. Ez is tétje a mostani terjeszkedésnek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.