Alkotmányos csapda az EU-ban

Tavaly annyi volt csak nyilvánvaló, hogy egyes, az alkotmányos szerződést övező álláspontok – valamint az addigra befejezett ténnyé vált adottságok – oly kibékíthetetlen távolságba kerültek egymástól, hogy nem lett volna értelme ugyanazt a győzködést folytatni. Erre válaszul hirdették meg a „gondolkodási szünetet”, ez azonban két oldalról azóta is sokakat irritál. Aki hisz a szerződés létjogosultságában, azt egyre jobban zavarja, hogy eddig csak a „szünet” valósult meg, gondolkodás, előrevivő eszmecsere nélkül. Aki viszont nagyon remélte, hogy a két nemleges referendummal az egész ügy végleg lekerült a napirendről, az feleslegesnek tartja az alkotmánykérdés bármilyen formájú felmelegítését, úgy vélve, a szerződés újraélesztésének amúgy sem lehet immár alapja.
Mindaz, ami most, az osztrák EU-elnökség első napjaiban történt, ebben az összefüggésben jelentett egyfajta tapogatózó erőpróbát, leginkább azt tükrözve vissza, hogy továbbra sem jött létre érdemi elmozdulás az imént vázolt patthelyzetből. Valójában a színfalak mögött egyes érintettek – így nevük mellőzését kérő elnökségi diplomaták is – elismerik, hogy a francia és a holland választásig (mindkettő 2007-ben esedékes) aligha van esélye a szerződés újraszavaztatásának. Hogy akkor miért vették elő Bécsben mégis a kérdést? Mert sokakkal egyetértésben ott sem szeretnék, ha a látszólagos tehetetlenségbe beletörődve végül az egész dosszié feledésbe merülne.
És itt már nemcsak „erősködésről” van szó, hanem egyfajta csapdahelyzetről. Arról, hogy a szerződés szövegezésekor az „alkotmányozó” delegáltak az egyszerűsítés és átláthatóság kedvéért igyekeztek „minden EU-t” a leendő dokumentum keretei közé emelni. Ezzel azonban egyúttal egy sor fontos témát a szerződés túszává is tettek. Olyasmit is, amelyekre az EU működtetése miatt praktikus alapon volna szükség. S azt is, ami már évtizedek óta adottság az unió életében. A dilemma most az: miként lehet ezek után a praktikus okokból módosítandókat menedzselni, ha egyszer szerepeltek már az elutasított szerződésben is?
Itt jön be a képbe az utóbbi időben emlegetett mazsolázás kérdése, amikor is a szerződés egyes – technikaibb jellegű – pontjait külön oldanák meg. Ilyen lehet, ha például az Európai Tanács úgy dönt, hogy másként szervezi eztán a soros elnökségek munkáját. Ránézésre ez lehet logikus lépés, ám azonnal több sebből vérzik. A szerződés egészét ellenzők nem fogják elmulasztani, hogy zajt csapjanak a „nép által elutasított” dokumentum visszacsempészése miatt. Emellett egyes szerződésbarát országok sem feltétlenül támogatnák, a német kormány például máris elvetette. Berlin számára a legfontosabb a német szavazati súlyt felértékelő alkotmányos voksolási rendszer lett volna, ennek érdekében a német politika annak idején sok, számára előnytelenebb dolgot is kész volt lenyelni. Ha most csak a csomag egyes elemeit élesztenék újra, azzal (berlini szemmel) annak veszélye is felmerülhet, hogy ez főként a „kényelmetlen” elemekre terjedne ki, az alkotmányos szavazati rend bevezetése nélkül.
A maga nemében leginkább előrevivőbb ötletnek sokan még a német kancellár azon felvetését tartják, hogy dolgozzanak ki egy új, kibővített szociális fejezetet is a szerződéshez. Ezzel már érdemben módosulna a szöveg, méghozzá úgy, hogy a leghangosabb kritikusoknak számító francia szocialisták korábbi bírálataiból foghatnák ki a szelet általa.
De még ez sem tudna változtatni két dolgon. Az egyik, hogy amíg Jacques Chirac az elnök, addig általában semmilyen újabb népszavazás kiírásának nincs sok esélye. A másik, hogy egyre többen vallják: a legsúlyosabb hiba kezdettől fogva a dokumentum alkotmányossá keresztelése volt. Ez ugyanis egyaránt ellene mozgósítja azokat, akik nem akarnak még egy európai alkotmányt is, illetve azokat, akik nagyon is örülnének ilyennek, de azt is tudják, hogy ez a szerződés a lényegét tekintve – nem az. Ha római szerződés 2. lett volna a neve, jó eséllyel elsőre átment volna mindenütt – jegyezte meg erről Guillaume Durand, a brüsszeli Európai Politikai Központ kutatója.
Vajon az esetleges újjáélesztés kiterjedhetne-e a névre is? A válasz ugyanúgy ismeretlen ma még, miként az, hogy van-e kiút általában az említett alkotmányos csapda egészéből. Úgy tűnik, hozzá kell szokni, hogy a probléma egésze még jó ideig együtt él az EU-valósággal. Rövid távú megoldás nélkül.