Diszkontóriás a küszöbön
Az Aldik olcsók: alacsony bérű ingatlanokban, szűkített áruválasztékkal, minimális bérköltséggel, kiterjedt beszállítói hálózatra támaszkodva működnek. Németországban egy közvélemény-kutatás szerint a munkások 90 százaléka, de még a tisztviselők 80 százaléka is Aldiban vásárol.
A magyar élelmiszerbolt-hálózat telített, de az Aldinak lehet keresnivalója: agresszív árpolitikával, megfelelő kínálattal elhappolhat vásárlókat a konkurenciától, a kisboltok jó része pedig megkaphatja a kegyelemdöfést. A Lidl vagy az Aldi nem véletlenül várt Magyarország uniós csatlakozásáig: immár szabadon mozgathatnak termékeket – zömmel élelmiszereket – országhatárokon, beszerezve a legolcsóbbakat, nyomást gyakorolva a hazai szállítókra.
A kisboltok mellett elsősorban a magyar élelmiszer-termelőket érintheti a diszkontok megjelenése, inkább előnytelenül. Ezen az sem változtat, ha az ellenőrök árgus szemmel figyelik a rendellenességeket, amelyekre olykor drákói büntetést szabnak ki.
Az élelmiszer-termelőkön kívül mások sem ülhetnek babérjaikon, mert a „fapadosjelenség” egyre terjed. Egy valamirevaló diszkontban már szinte mindent meg lehet vásárolni a pulóvertől a digitális fényképezőgépig, repülőjegyig. Legújabb csatáját az Aldi és a Lidl a mobilpiacon vívja, öt eurócentes percdíjas kártyákat kínálva Németországban.
A konkurencia pedig alkalmazkodik, vagy becsődöl. Ha valaki manapság elmegy egy magyarországi Plus boltba, más üzletet talál, mint akár néhány hónapja: megtévesztő hasonlóságokat fedezhet fel a Lidllel akár az áruválasztékban, az áruk elrendezésében, de még az árakban is. Nyilván ez a folyamat az Aldi megjelenésével felgyorsul. Épp ez adhatja majd az őshonos magyar boltoknak az esélyt: eredeti áruválasztékkal vonzhatják azokat a vevőket, akik nem az unformizált kínálatból akarnak válogatni.
