Lehet-e szigorúbb a médiatörvény?
A hatályos médiatörvényhez képest jócskán megváltoztatná és szigorítaná a közszolgálati műsorszolgáltatók tulajdonosi rendszerét és finanszírozását a napokban szakmai vitára bocsátott médiatörvény-tervezet, amelyet az ORTT által felkért tíztagú szakértői bizottság készített el. A változtatásra nagy szükség van: az 1996. évi I. törvényről, azaz a médiatörvényről már néhány évvel a hatálybalépése után kiderült, hogy alkalmatlan lesz küldetése betöltésére. A törvényhozóknak csak az szolgál mentségére, hogy úgymond a semmiből kellett megalkotniuk a – jelenleg több mint nettó 150 milliárd forintosra becsült hirdetési piacból élő – médiaipar szabályait.
Az elmúlt időszak számtalan médiabotránya (a közszolgálat ellehetetlenült struktúrája, irányítása és finanszírozása, a kereskedelmi műsorszolgáltatók koncesszióinak vitatott meghosszabbítása) sürgeti a változtatást. De elodázhatatlanná teszi a törvény módosítását a digitális technológia rohamos fejlődése is.
A tervezetben lévő markáns álláspon-tok azonban biztosan nem növelik a kétharmados törvény módosításának esélyét, pedig abszolút alapgondolatot fogalmaznak meg a közszolgálati médiumok működésével kapcsolatban. A jogszabály készítőinek a célja ugyanis egyértelműen a műsorszolgáltatók politikai befolyástól való függetlenítése lenne. Ennek érdekében feladatukat, finanszírozásukat hat évre határozzák meg, s ugyanennyi időre választanák meg a tulajdonosi jogokat gyakorló kuratórium tagjait is. A törvénysértők ellen a pártatlanságot és kiegyensúlyozottságot felügyelő tanács rendkívül súlyos bírságokkal élhetne: a törvénysértő médiumokra akár 250 millió forint bírságot is kivethetnének, a közszolgálat esetében pedig akár tíz évre is megtilthatná, hogy valaki ott helyezkedjen el.
Felveti továbbá a közszolgálati adók reklámmentes működését is. Az anyag készítői teljesen szakítanának a reklámozási gyakorlattal esetükben, csak közcélú hirdetéseket tehetnének közzé. Megjegyzendő, hogy ezzel a lépéssel az MTV 3-4 milliárd forintos bevételtől esik el. Ez az összeg így a jövőben kizárólag a 60-70 milliárd forintosra becsült televíziós hirdetési piacból megélő más adók bevételeit növelhetné.
Mindennek akár örülhet is a kereskedelmi adók nagy része, azonban a piac legnagyobb szereplőinek is megtépázza egyes jogait az új törvénytervezet. Az elképzelések szerint ugyanis a legnagyobb adók (RTL Klub, Tv 2) ernyője alatt számos kis televízió reklámidejét értékesítő kereskedőházak megszűnnének, és csak a saját hirdetési idejüket árulhatnák a vezető tévék.
Kritikus része a tervezetnek a médiakoncentráció is. Igaz, a nemzetközi piaci tendenciákat figyelembe véve elkerülhetetlen ennek a kérdéskörnek a szabályozása. Az anyag szerint az eddigi merev szabályok helyett versenyjogi típusú szabályozásra van szükség. A televízióknál 30 százalék feletti közönségaránynál tiltaná meg a további terjeszkedést, de figyelembe vennék a szomszédos piacokat is, és ha egy bizonyos szereplő ott is jelentős befolyással bír, akkor ez a korlátozás akár alacsonyabb itthoni részesedésnél is életbe léphetne.
A törvénytervezet számos eleme szakmai körökben biztosan támogatásra talál majd, ám igencsak kérdéses, hogy elnyerheti-e a politika tetszését, amelynek legfőbb szereplői pártállástól függetlenül fontos hatalmi ágnak tekintik a médiát. Márpedig megtépázott jogaikkal aligha kerülhetnének – az amúgy őket nem is illető – reflektorfénybe.
