Szeptemberben újrakezdjük

Nincs semmi meglepő abban, hogy az Európai Unió visszautasította a magyar konvergenciaprogramot. Már a benyújtásakor nyilvánvalóan légből kapott számok voltak benne, mindössze annyi volt a készítők szándéka, hogy a tavalyi 7,4 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányt és a 2008-ra elérni kívánt 3 százalékos célt egy szakasszal összekösse. Már szakasz a meredeksége láttán is bárkiben kétségek támadhattak a program hitelességét illetően. Az EU gyanúját bizonyára csak fokozta a korábbi előcsatlakozási és konvergenciaprogramokban foglalt költségvetési pályák kihirdetéstől számított fél éven belüli bukása, és hogy a 2006-os költségvetés is inkább tűnik választásinak, mintsem kiigazítónak. (Understatement, mondaná az angol.)

Az elutasítás egy szempontból mégis érdekes. Mi vagyunk az első ország, amelyiknek sikerült olyan fiskális pozíciót elérnie, hogy még a költségvetési szabályokon és eljárásokon mindenféle ürüggyel lazítgató unió sem tudta rá azt mondani, ez így rendben van. Pedig a németek és a franciák helyzetének kezelése sok mindennel szemben elnézővé tette az európai intézményeket, a görögök trükközései tovább rombolták a rendszer által felállított korlátokat. Figyelemre méltó teljesítmény, ám kétes dicsőség ez.

Az unió megtarthatta korábbi elveit: a konvergenciaprogram lesöprésével nem avatkozott bele az ország belügyeibe. Az új programot ugyanis szeptemberben kell benyújtani, vagyis a feladat a következő kormányra hárul. Addig is idehaza a politika lejátssza a szokásos játszmákat.

A Pénzügyminisztérium talán a hagyományoknak megfelelően kiad egy abszurd közleményt, amelyben leszögezi, nagyon örül, hogy az EU elismeri a kormány erőfeszítéseit.

Az ellenzék előadja a gazdasági csődről szóló vízióit, összemosva a gazdaságpolitika teljesítményét a gazdaság állapotával. Arról pedig mindkét fél hallgat, milyen intézkedéseket lesz kénytelen megtenni a második fél évben, ha a kezébe kapja a kormányrudat. Ennél jóval aggasztóbb, hogy a hallgatás mögött valószínűleg nem csupán politikai racionalitás, hanem tizenöt év teljes tanácstalansága is áll. Azóta nem sikerül ugyanis még komoly vitát sem folytatni arról, hogy mi is az állam feladata Magyarországon.