Itt a kvóta, hol a kvóta

Kevesen várják elégedetten a hazai cégek közül a szén-dioxid-kibocsátási egységek szétosztását és az európai uniós kvótakereskedelmi rendszer magyarországi elindítását. A cégek keveslik azt az előirányzott kvótamennyiséget, amelyet díjtalanul kapnak meg. Ráadásul az Európai Bizottság a legutolsó egyeztetési körben még az eleve szűkösnek talált kereteket is tovább kurtította. A vállalkozásokat az is irritálja, hogy Magyarországon a kibocsátási egységek 2,5 százalékát árverés útján értékesítik, miközben 21 tagállamban az összes kvótát díjtalanul osztják szét.

Úgy tűnik, a környezetvédelem kontra versenyképesség vitából ebben az esetben Magyarországon az előbbi szempontjai érvényesültek erősebben. Vélhetőleg ebben annak is szerepe van, hogy a gazdasági tárca szakértői közül az utóbbi egy évben többen is távoztak hivatalukból.

A gazdasági szférát pedig kevéssé vigasztalja a környezetvédők öröme. Sokan „ne akarjunk pápábbak lenni a pápánál” felkiáltással értékelték, hogy a kereskedelmi rendszer költséges energiahatékonysági fejlesztésekre vagy külső kvótavásárlásokra kényszeríti őket. Nehéz lesz az érintetteket meggyőzni a szigor indokoltságáról, amikor Magyarország – a nehézipar rendszerváltást követő leépülésének köszönhetően – sokkal jobban áll az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére a kiotói megállapodásban tett vállalásai teljesítésében, mint a nyugat-európai országok többsége.

Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a nyugati cégek ennél is nagyobb kiadásokra számíthatnak, hiszen a kontinens ezen felén található országoknak sokkal nagyobb erőfeszítésre van szüksége a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó kormányzati célok teljesítéséhez. Tehát akár az is elképzelhető, hogy a magyar cégek nem várt költségeik mellett is némi versenyelőnyhöz jutnak – legalábbis a többi uniós vállalattal szemben.