Bank(ó)prés
Az Úr adta, az Úr elvette; nagyjából így lehet jellemezni azt a metódust, amelyet néhány apró ötletkitérő után kieszelt a kormány a bankok – helyesebben most már csaknem az egész pénzügyi szektor – extra adóztatására.
A piacösztönző hatású támogatások megadóztatása könnyen magyarázható, logikusnak tűnő megoldás. Az állam – szól a hivatalos érv – hozzásegíti a szereplőket a növekedéshez, így a jelen költségvetési helyzetben nem vethető a szemére, hogy valamit vissza óhajt kapni a dotációból. A gond csak az, hogy a támogatott hitelek nem a bankok, hanem a konstrukciókat igénylő ügyfelek könnyebb boldogulását szolgálják.
Nagymértékben rontja a különadóval kapcsolatos helyzetet, hogy néhány, igen nagy méretű porszem is bekerült a kormányzati kommunikáció fogaskerekei közé. A legutóbbi, a jelek szerint végleges változat néhány nap leforgása alatt már a negyedik a sorban. Ráadásul a bejelentett – nem kiszivárgott – forgatókönyvek közül az egyik, a jelzáloglevelek kamattámogatásának megadóztatása gyakorlatilag két piaci szereplőt érintett volna végzetesen; ezek közül az egyikben – az FHB-ban – épp az állam a meghatározó tulajdonos. Ez ismét csak megkérdőjelezi az előkészítő munka minőségét. Nincsenek irigylésre méltó helyzetben a biztosítók sem: kedden délelőtt még fellélegezhettek, délutánra viszont kiderült, hogy mégiscsak van néhány milliárd forint, amiért érdemes aggódniuk.
Ezekhez képest az a tény, hogy a kormány felborítja a saját magának kijelölt korlátokat – az extra adó átmeneti jellegét –, már szinte semmit sem nyom a latban. A bankok megadóztatása soha nem lesz népszerűtlen intézkedés, ráadásul – vélik a döntéshozók – némi többletteher még nem vághatja földhöz az érintetteket. Pedig dehogyisnem. Elég kinyomtatni egy OTP- vagy egy FHB-árfolyam-grafikont.
