Mit jeleznek a nemzeti jövedelem mutatói?

A 2 százalék nyilvánvaló tévedés – ilyen szám egyébként a „fehér könyvben” (www.fidesz.hu/download/FeherKonyv.pdf) sem szerepel –, így tévedésen alapul Matolcsy története a hazai növekedés, illetve felzárkózás elakadásáról. Valójában a hazai makrogazdasági jövedelem különböző indikátorainak átlagos reálnövekedése az elmúlt években – 2001–2005 között – nagyon közel állt egymáshoz (a mutatókról lásd a keretes írást). A GDP 4,2 százalékos évi bővülése mellett a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) 4 százalékkal emelkedett, a cserearány-változással korrigált GDP (a bruttó hazai reáljövedelem) 4,1, a hasonlóan korrigált GNI pedig 3,9 százalékkal nőtt. Egyes években nagyobb különbségek is előfordultak (különösen tavaly, amikor a GDP reálnövekményének 30 százalékát vitte el cserearányaink romlása), ám e mutatók összehasonlításakor csak több év átlagát érdemes vizsgálni. S ha így tekintjük, az eltérések elhanyagolhatók, különösen, ha figyelembe vesszük a mutatók számszerűsítésével kapcsolatos statisztikai és módszertani bizonytalanságokat.
A hazai GDP és GNI között a terjedelemben, nem pedig a növekedés ütemében jelentős az eltérés. A 2001 és 2005 közötti időszak átlagát tekintve a GNI szintje – a nem rezidenseket illető nettó jövedelem arányának megfelelően – közel 6 százalékkal volt alacsonyabb, mint a GDP. Nemzetközi összehasonlításban ez igen nagy különbség, de korántsem példa nélküli, és a tapasztalatok szerint önmagában nem gátolja sem a termelés, sem a nemzeti jövedelem gyors felzárkózását. A hazaihoz hasonló GNI/GDP arány jellemzi Cseh- és Észtországot (ezekben az államokban mindkét mutató szerint igen gyors volt a gazdasági növekedés az elmúlt években). Bár Írországban a GNI 15 százalékkal marad el a GDP-től, Európában mindkét adatot tekintve ebben az országban volt a leggyorsabb a bővülés az 1980-as évek közepe óta.
Áttérve a mutatók értelmezésére, a „fehér könyv” a sejtelmes Jól mérünk-e cím alatt tárgyalja a makrogazdasági jövedelem számait, s azt sugallja, hogy a GDP rosszul, ellenben a nemzeti, illetve a hazai jövedelem jól méri a makrogazdaság teljesítményét. Ezzel a sugallattal szemben érdemes hangsúlyozni: mindegyik mutató egyformán jó, ha jól számolják ki, és felhasználója ismeri azok közgazdasági jelentését, továbbá statisztikai korlátait. A „fehér könyv” szerzői azonban félreértették a nemzeti jövedelem jelentését. Azt írták: „…nem kizárólag érzéki csalódás miatt nem érezni a gazdaság gyors ütemű növekedését, hanem mert a reál nemzeti jövedelmünk ma valóban alacsonyabb szintű és kisebb dinamikájú, mint amit a leginkább használt mutatószám (a GDP) állít.” A szerzők szerint a „nemzeti jólét ügyeiről” a nemzeti jövedelem mutatói adnak hű tájékoztatást. A fogyasztó szempontjából tekintett „jólét ügyének” alakulásáról inkább a háztartási fogyasztás adhat kifejezőbb makrogazdasági szemléletű tájékoztatást, amelynek reálértéke 2001 és 2005 között átlagosan 5,6 százalékkal növekedett. Ehhez képest a fogyasztók számára milyen pótlólagos információt kínál, hogy időközben a GDP 4,2 százalékos bővülését a cserearány-változással korrigált GNI 3,9 százalékos növekedése kísérte? Talán azt, hogy a bekövetkezett fogyasztásnövekedés még annál is (kissé) megalapozatlanabb volt, mint ami a GDP-bővüléssel való összehasonlításból következik? A „fehér könyv” szerzői nem teszik világossá véleményüket.
Végül egy fontos szemléleti problémára hívom fel a figyelmet, amely a mutatók mérését, értelmezését és előrejelzését egyaránt érinti. Matolcsy és a „fehér könyv” szerzői tévednek, amikor a „belföldön felhasználható forrásokat” a nemzeti jövedelemmel (a GNI-jal) azonosítják. A külföldi működőtőke-befektetések visszaforgatott jövedelmét ugyanis nem tartalmazza a GNI, holott ez is hozzájárul a hazai fejlesztési forrásokhoz (az elmúlt években ez a tétel a GDP 2-2,5 százaléka körül alakult). Az ország javára teljesített nettó egyoldalú folyó, illetve tőkeátutalások (mostanában a GDP mintegy 1 százaléka) ugyancsak felhasználható forrásokat jelentenek. E három tétel figyelembevételével a GDP és a GNI közötti 6 százalékpontnyi rés kevesebb, mint a felére szűkül.
Ha pedig előre tekintünk, nem feledkezhetünk meg arról, hogy az EU-forrásokból várható transzferek – amelyeket túlnyomórészt egyoldalú tőkeátutalásokként számolnak majd el – az előttünk álló években számottevően bővíthetik a hazai forrásokat, ám ezek hatása a gazdaság jövedelmét jellemző mutatókban nem jelenik majd meg. Ezért a jövedelmi indikátorokkal szemben olyan számok kerülhetnek előtérbe, amelyek a külföldi befektetők visszaforgatott jövedelméről és az EU-transzferek hatásáról egyaránt képet adhatnak. A rendelkezésre álló források így értelmezett mutatói az elkövetkező években lényegesen gyorsabb növekedést jelezhetnek, mint a GDP. Persze ebből sem kell messzemenő következtetéseket leszűrni: kellően hosszú távon a termelés, a rendelkezésre álló források és a jövedelem mutatói együtt szoktak mozogni.

A szerző a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának a tagja