Célegyenesben az M7-es
Ezt is megéltük: hamarosan az M7-es autópálya utolsó, Balatonkeresztúr és Nagykanizsa között futó szakaszának építése is megkezdődhet, s végre tényleg a határig – s azon túl a tengerig – ér majd a sztráda. Ez a szakasz sok szempontból is lezárhat egy korszakot. Egyrészt az egykor még kivezényelt kiskatonák által építeni kezdett pálya valamikori nyomvonalterve realitássá válik, másrészt véget ér alighanem egy korszak a hazai gyorsforgalmi utak építésében is. A lezárást külső és belső okok egyaránt indokolják.
Az elmúlt évtizedben, hatalmas szünet után kezdtük újra az autópálya-építést, s Albániát idéző sztrádarendszerünk mára szép lassan tényleg megérdemli a hálózat nevet, noha a Budapest-centrikusságon nemigen sikerült javítani. Megpróbáltuk koncesszióban – de túl drága lett, majd visszavásároltuk – egy vagyonért. Megpróbáltuk külföldiekkel – de sokba került. Megpróbáltuk egyetlen hazaival – az ár alig csökkent. Megpróbáltuk tendereztetve – s bár kezdetben az még a monopóliumnál is drágább volt, főként a honi referencia nélküli külföldi cégek megjelenésével és az egyre romló költségvetési helyzet nyomán mára az árak a reális szintre ereszkedtek.
Igaz, talán kicsit későn: aligha számíthatunk ugyanis arra, hogy a teljesen kiürült zsebű ország újabb autópályák építésébe kezd a közeljövőben. A vállalkozók – és az autósok – csak a mezei országutak rendbetételére szánt, a következő esztendőkre ígért EU-pénzekben bizakodhatnak.
Visszatekintve két dolog szembetűnő: egyrészt az, hogy ha nagyon akarjuk, tudunk olcsón is építkezni, másrészt, hogy megfelelő lendületet kapva egy magyar vállalat is sikerrel veheti fel a versenyt a külföldiekkel, függetlenül attól, hogy az éppen aktuális kormányzat milyen piaci játékszabályokat ír elő – feltéve, hogy azok pártatlanok.
