Az orosz energetikai expanzió vesztes csatái

Most éppen közel másfél milliárd dollár a tét. December 14-én a lengyel PKN Orlen ennyiért vette meg – vagy inkább orozta el az orosz vevőjelöltek elől – a litván Mazeikiu Nafta 53,7 százalékát a régi Jukosz-részvényesek Hollandiában bejegyzett leányvállalatától, a Yukos Internationaltől. A térség egyetlen kőolaj-feldolgozójának többségi részvénycsomagjáért fizetett összegnek egy amszterdami bíróság letéti számlájára kellett volna kerülnie. A 2006 tavaszán született hollandiai ítélet értelmében az összeg kétharmada az eladót, vagyis a Hodorkovszkij-kör pénzügyeit bonyolító Menatep csoport Moravel Investment Ltd. nevű leányvállalatát illeti. Egyharmadát pedig az orosz Rosznyefty kapja.

Hogy miért, ahhoz fel kell idéznünk egy 2004. decemberi történetet. Az orosz hatóságok a Jukosz 2000. évi adótartozásának fejében ekkor elárverezték a mamutcég termelésének 62 százalékát adó Juganszk telephelyet. Az árverést annak ellenére megtartották, hogy egy houstoni bíróság – az amerikai csődtörvénynek az egész világra vonatkozó 11. paragrafusa alapján a négymilliárd dollár értékű Jukosz-részvényt birtokló amerikai állampolgárok érdekeire hivatkozva – ezt megtiltotta.

A Juganszk becsült értéke feléért, 9,5 milliárd dollárért lett egy tveri kocsma címén akkor két hete alapított orosz cégé. Az új tulajdonos három héttel később, csődöt jelentve, átjátszotta a Szergej Bogancsikov és Ivan Szecsin – Putyin elnök bizalmas munkatársa – által irányított Rosznyeftynek.

A világpiacon üstökösként feltörő – tőzsdére lépésével tavaly nyáron hatalmas tőkeinjekciót kapott – Rosznyefty számára időközben teherré vált „az ebül szerzett jószág”. Főleg, mert az orosz adóhivatal a jelenlegi menedzsmenttől követeli a korábbi tulajdonos regnálása alatt felhalmozott, csaknem félmilliárd dollár adóhátralékot. Ezt az összeget a Rosznyefty vezetői – amerikai és holland bíróságok ítélete nyomán – a volt menedzsmentnél maradt vagyonrészekből akarják megkapni, hogy befizethessék az orosz államkincstárnak.

Egyelőre nem sok eredménynyel. Egyrészt, mert a tengeri kígyóként húzódó Jukosz-ügyben váratlanul megszületett az első oroszországi döntés a régi tulajdonosok javára. A Moszkvai Ipari és Kereskedelmi Kamara keretében tevékenykedő nemzetközi kereskedelmi döntőbizottság a volt Hodorkovszkij-érdekeltségeket képviselő Yukos Capitalnek ítélte az előbb említett félmilliárd dollár feletti rendelkezés jogát. A Rosznyefty vezetői most felülvizsgálati kérelemmel próbálkoznak. Erre azonban, a Jukosz ellen Oroszországban indított többi eljárással szemben, kevés az esélyük. A moszkvai gazdasági lapok szerint már csak azért is, mert a döntőbizottság köztudomásúan alapos megfontolás után hozza meg határozatait, és még nem volt rá példa, hogy ezeket bírósági úton megváltoztassák.

Másrészt azért kevés az esélye a Rosznyeftynek a tekintélyes summa megszerzésére, mert az nincs meg. Legalábbis az amszterdami bíróság letéti számláján nincs, ahonnan Szecsinéknek joga lenne lehívni. A lengyel vevő ugyanis nem Hollandiába, hanem a Yukos Internationalnek a helyi SEB Vilniaus Bankas nevű pénzintézetben vezetett számlájára utalta a vételárat. Az oroszországi szaksajtó tényfeltáró újságírói megpróbálták kideríteni, elkerült-e onnan a pénz, és hová. A litván pénzintézet vezetője megerősítette, hogy az összeget már továbbutalták. Ám a banktitokra hivatkozva nem volt hajlandó megmondani, hogy hová.

A tranzakció egybeesett egy másik figyelemre méltó fejleménnyel. A Mazeikiu Naftának a litván kormány által birtokolt 30,66 százalékos részvénycsomagját néhány nappal a Yukos International tulajdonrészének megvétele után szintén megvásárolta a lengyel PKN Orlen, amely így a balti térség egyetlen kőolaj-feldolgozó üzemének 84,4 százalékával rendelkezik. Komoly gazdasági és politikai presztízsveszteség ez az orosz energetikai szféra számára, amelynek a világ több kontinensén megállíthatatlan, agresszív terjeszkedése idáig már-már a második világháború utáni szovjet területi expanzió lendületére emlékeztetett.

Nem is ez az egyetlen kínos kudarc az elmúlt hetekben. A Kreml komoly reményeket fűzött például a Burgasz– Alekszandropulosz kőolajvezeték megépítéséhez, amely az oroszországi és a Kaszpi-tengeri szállítások számára alternatívát teremtett volna a Boszporuszon és a Dardanellákon keresztül haladó – a török hatóságok szerint már csúcsra járatott – útvonalnak. A bolgár–orosz– görög konzorcium évtizedes tervét azonban 2005 óta a földkisajátítási gondokra hivatkozó Szófia miatt újra és újra elhalasztották. Nem segítette a kedvező döntést a Rosznyefty szakmai vezetője, a projekt százszázalékos (!) orosz tulajdona mellett kardoskodó Szergej Bogdancsikov erőszakos fellépése sem. Igaz, Putyin elnök mind a bolgár, mind a görög politikai döntéshozókat a Rosznyefty mellé állította, sőt, éves sajtóértekezletén nemrég külön is sürgette a projektet. Mire azonban – február első napjaiban – a felek aláírták a vezeték építéséről szóló szerződést, már késő volt. A Bulgáriára huzamosabb ideje óriási nyomást gyakorló amerikaiak január 31-én megkötötték a megállapodást egy ugyancsak Burgaszból induló, de Macedónián és Albánián keresztül az Adriai-tenger felé tartó útvonal létrehozásáról. Szakemberek szerint kizárt, hogy Burgasz két ilyen terminált ki tud szolgálni.

Az orosz energetika előrenyomulását tehát 2007-ben néhány kínos kudarc állította meg. Méghozzá geopolitikailag olyan érzékeny területeken, mint Bulgária, a balti államok, illetve az amerikai katonai terjeszkedés terrénumául szolgáló és Moszkvában ma már csak ezért is első számú politikai ellenfélnek tekintett Lengyelország.

A szerző az ELTE tudományos főmunkatársa