A G8-viták EU-hozadékai

Annyi bizonyos, hogy nem éppen a felhőtlen ünneplés jegyében telik majd a „nagyok” rituális találkozója: szinte mindenkinek van valami gondja valakivel. Az EU-elnökség és az Európai Bizottság mélységesen sértve érzi magát George W. Bush elnöknek a klímaváltozás ügyében tett múlt heti „kompromisszumos” javaslata miatt, amely lényegében minden ponton ignorálja az európai törekvéseket. Cserébe Washingtont hónapokon át irritálta, hogy a soros német EU-elnökség a vonatkozó szövegtervezeteiben úgymond éppen az amerikai észrevételeket hagyta figyelmen kívül. Putyin orosz elnök az amerikaiakra és az európaiakra egyaránt kirúg a rakétaelhárító „pajzs” Csehországban és Lengyelországban kilátásba helyezett felállítása miatt, míg az amerikai vezetést a rakétavédelmi egyezmény orosz megsértési szándéka bőszíti éppen. Moszkvának emellett külön is fáj, hogy az EU láthatóan a balti országoknak fogja pártját az ott élő orosz kisebbség és a nemzeti hatóságok közötti konfliktusban, így mindenekelőtt az észtországi szovjet háborús emlékmű eltávolítása kapcsán. Az unió immár Varsóval egységfrontot alkotva támadja Moszkvát a lengyel húsexportra kirótt orosz beviteli tilalom miatt, miközben Nagy-Britannia külön csörtét folytat az orosz kormánnyal a Litvinyenko-gyilkosság feltételezett orosz elkövetője miatt.

Történik mindez akkor, amikor – részben éppen a lengyel húsembargó miatt – még csak uniós mandátumot sem sikerült elfogadni a lejáró EU–orosz partneri és együttműködési megállapodás megújításának a kitárgyalására. És amikor olyan témák hevernek a „nyolcak” asztalán, mint Koszovó státusának megítélése az ENSZ Biztonsági Tanácsában, vagy Irán, amelynek kapcsán Moszkva helyenként a nyugati állásponttal azonos véleményt hangoztat, majd kiderül, hogy Oroszország külön megállapodások keretében éppen hogy Teheránnak kedvező kereskedelmi, technológiai ügyleteket (is) folytat.

Szóval láthatóan több lesz most a tüske, mint a tényleges virág az asztalon. Ennek persze senki sem örül, de furcsa módon vezető EU-körökben ezúttal kisebb a pánikolás. Sokan látni vélnek ugyanis bizonyos – Európának előnyös – lehetséges hozadékot is az említett konfliktushalmazban, így abban, hogy az igazán nagyok – az amerikaiak és az oroszok – felé az EU-álláspont egyfajta egységfrontba kényszerülhet.

„Az európai integráció jövője szempontjából nagyon fontos döntéseket kell meghozni június végén a brüsszeli EU-csúcson. És a tagországok egyelőre megosztottak. Minden olyan külső körülmény, amely a sorok összezárására ösztönöz, egyúttal e megosztottságon való túllépést is segítheti” – mutatott rá a napokban az egyik „régi” tagország vezető diplomatája. Való igaz: sokan vallják ma Brüsszelben, hogy az alkotmányos szerződés két évvel ezelőtti kudarca után az idén egy újabb nekiveselkedés és újabb kudarc immár az előzőeknél is nehezebben kiheverhető csapást jelentene az integrációba vetett hit és bizalom szempontjából. „A németek láthatóan azért is erőltetik annyira a lényegi kérdésekben a színvallást három hét múlva Brüsszelben, hogy egyértelművé váljon: ki az, aki további integrációs lépésekben gondolkodik, és ki az, aki nem. A júniusi kérdés ennyiből nem is annyira az lesz, hogy ki milyen intézményi megoldást támogat, hanem hogy ki kész menteni az integrációt, s ki nem bánja akár a kockáztatását sem” – tette hozzá az idézett diplomata.

E dilemma és e folyamat szempontjából lehet lélektanilag fontos, ha „Európa” meghatározó kérdésekben a világ többi „nagy játékosa” felé látványos küzdelemre kényszerül. Hasonló helyzetekben a közismert politikai reflex a belső ellentétek félrerakása, a közös kihívásra történő összpontosítás szokott lenni. Valami, ami akár most is bejöhet még – vélik egyesek Brüsszelben. Érdekes három hét elébe nézünk.

A szerző a Bruxinfo EU-szakértője