Érvek Európa határainak a megnyitása mellett

Az Európa-erőd felépítését célzó erőfeszítések ellenére mintegy milliónyian jutnak át évente a védővonalon. Vannak, akik rejtve jönnek, mások egyszerűen nem mennek haza a vízumuk lejárta után, és engedély nélkül dolgoznak. Ha pedig Európa rendőrállammá válna, a migránsok akkor is bejutnának: okmányokat lehet hamisítani vagy lopni, tisztviselőket meg lehet vesztegetni, a vízum lejárta után itt lehet maradni, végső soron pedig ott van az embercsempészet. Drákói intézkedésekkel valamelyest fékezni lehetne a folyamatot, valószínűbb azonban, hogy a jelenség inkább csak a felszín alá szorulna.
A mozgást humanitárius válság is kíséri: ezrek fulladnak a tengerbe évente, tömegesek az őrizetbevételek, kialakult az embercsempészet ipara, terjeszkedik az árnyékgazdaság, ahol kizsákmányolják a védtelen migránsokat, és az adó megfizetetlen marad. Emellett fokozódik a bizalmatlanság a politikusokkal szemben, akik nem tudják megtartani a népvándorlás megállítására tett ígéreteiket. A bevándorlókat nem vállalkozó szellemű jövevényeknek tartják, hanem törvénysértőknek.
Ezeket a problémákat nem a bevándorlók okozzák, hanem a folyamat korlátozása, ami nemcsak költséges és kegyetlen, hanem egyúttal hatástalan és kontraproduktív. A rendszer nemhogy megvédene bennünket, inkább aláássa a törvényt és a rendet, mint ahogy az amerikai alkoholtilalom is többet ártott, mint az italozás. Pragmatikus kormányoknak ezért legalizálniuk és szabályozniuk kellene a migrációt.
A bevándorlók nem egy beözönlő hadsereg, hanem olyan emberek, akik jobb életet keresnek, és akiket az alacsony képzettséget igénylő munka vonz, amelyre az elöregedő és egyre gazdagabb lakosság ellátásához szükség van, és amelynek elvégzésére az egyre képzettebb és elkényelmesedő európaiak alig kaphatók. Van számos szolgáltatás, amelyet nem lehet gépesíteni vagy importálni, például idős embereket nem lehet robottal vagy külföldről ellátni. A mai 55–64 éves európai korosztály alig felének van középfokú végzettsége, a 25–34 éveseknél ez az arány azonban eléri a 80 százalékot, ők pedig komolyabb munkát szeretnének végezni. Ráadásul a gyengén vagy egyáltalán nem képzettek is egyre inkább kerülik a piszkos, nehéz vagy veszélyes munkát. Ennek az ellentmondásnak a feloldása egyedül csak a bevándorlástól várható.
Vegyük példának az időskorúak ellátását; ez ma Európában a leggyorsabban növekvő foglalkoztatási szektor. Mivel a fiatal európaiak inkább eladóként dolgoznak, mint az idősek otthonában, ezért őket csak jelentős fizetésemeléssel lehetne rávenni az ápolás elvállalására. Tekintettel a fiskális megszorításokra, a megoldás csak a gyengébb színvonalú ellátás vagy adóemelés, esetleg másutt foganatosított kiadáscsökkentés lehet.
A bevándorlók számára mindez másként jelentkezik. Mivel Brüsszelben sokkal magasabbak a fizetések, ezért például a Fülöp-szigetekről bevándorló szívesen elvégez ilyen feladatokat. Ez nem kizsákmányolás, ezzel mindenki jól jár, a migráns, az adófizető, az idős és a fiatal európai, ráadásul ez nem szorítja le a béreket, mert ilyen munkát európaiak nem akarnak elvállalni. A szociális normákon sem esik csorba, mert a legális bevándorlók bármikor folyamodhatnak a szakszervezetekhez vagy törvényhez védelemért.
Számítógépet Kínából, szoftverszolgáltatásokat Indiából, befektetési banki tanácsadást az USA-ból érdemes importálni. Ugyanígy célszerű ápolót a Fülöp-szigetekről, takarítókat Kongóból, bárszemélyzetet Brazíliából alkalmazni. Azok a politikusok, akik ragaszkodnak a magas képzettséget igénylő termékek és szolgáltatások szabad áramlásához, de a mozgásból ki akarják zárni az alacsony képzettséget igénylő szolgáltatókat, azok nemcsak képmutatóak, hanem gazdaságtani analfabéták.
A bevándorlók nemcsak elvesznek munkahelyet, hanem teremtenek is, mert a fizetésüket elköltik. Az érkezők emellett kiegészítik a helyi dolgozók erőfeszítéseit. Egy külföldi gyermekgondozó például lehetővé teszi egy brit orvosnőnek, hogy mielőbb visszatérjen az állásába, ahol a keményen dolgozó külföldi ápolónő és takarító teszi termelékenyebbé a munkáját. Emellett a bevándorlás az innováció motorja is lehet: Nagy-Britannia Nobel-díjasai közül 21-en menekültek voltak.
Európaiak milliói sürgetik a kormányaikat, hogy szállítsák le a fejlődő államok kivitelét sújtó kereskedelmi korlátozásokat, engedjék el a harmadik világ adósságát, növeljék a segélyeket, holott a fokozott migráció jóval nagyobb segítséget jelentene. A szegény országokból származó migránsok máris évi 200 milliárd dollárt utalnak haza legálisan – és más csatornákon további mintegy 400 milliárdot –, ez jóval több, mint a nyugati kormányok által folyósított 80 milliárd dollár. A hazautalásokból élelmiszert, gyógyszert vesznek, vagy a gyerekeket iskoláztatják.
Ha a határok teljes megnyitása most még politikailag nem megoldható, akkor a vezetőinknek legalább meg kellene nyitniuk a legális utat a fejlődő világból azok számára, akik jönni és dolgozni akarnak. Természetesen problémák adódhatnak, és az együttélés megtanulása kemény feladat lehet. Európa azonban prosperálhatna annak a kozmopolita dinamizmusnak a bázisán, amelyben a bevándorlást lehetőségként, nem pedig fenyegetésként kezelik.

Philippe Legrain a Bevándorlók: az ön hazájának szüksége van rájuk című könyv szerzője www.philippelegrain.com