Felemás következmények
Az idei első negyedév európai növekedési adatai megerősítik, hogy Magyarországon a 2007-es (legfeljebb 3 százalékra várható) GDP-bővülés minden bizonnyal messze elmarad a többi új EU-tagország 5–10 százalék közötti szárnyalásától, sőt Spanyol- és Görögország 4 százalék feletti növekedési ütemétől is. Eközben az áprilisi munkanélküliségi statisztikák azt mutatják, hogy Magyarország immár az állástalanok arányát tekintve is a kedvezőtlen helyzetű országok közé került: a hazai munkanélküliség lassan emelkedő trendje élesen ellentétes az Európai Unió lényegében minden más országában megfigyelhető csökkenő tendenciával.
Ha a jelenlegi gyengébb magyar növekedési és munkapiaci folyamatokat átmeneti jellegűnek tekinthetnénk, amelyeket majd gyorsuló növekedés és új munkahelyek tömeges létrejötte követ, akkor legfeljebb a kormányzó politikusoknak kellene izgulniuk időszakos népszerűségvesztésük miatt. A helyzet azonban makrogazdasági szempontból sem megnyugtató, mivel egyelőre inkább csak remélni, mintsem látni lehet a pozitív hosszú távú növekedési hatásokat. Elvben az erőteljes és következetes államháztartási kiigazítás számos csatornán keresztül pozitív hatást gyakorol a versenyszektor folyamataira: többek között a csökkenő kamatok élénkítik a vállalkozások beruházási kedvét, miközben a javuló államháztartási helyzet optimistábbá teheti a háztartásokat is, hiszen kevésbé kell számítaniuk váratlan jövőbeli adóemelésekre.
A vállalati beruházásoknál a várt pozitív jelenségek részben érzékelhetők – a feldolgozóipari vállalkozások beruházási kedve látványosan megugrott. Úgy tűnik, a makropénzügyi helyzet stabilizálódása ahhoz elégséges, hogy a kiváló külpiaci konjunktúrára építő exportáló nagyvállalatok ismét növeljék magyarországi kapacitásaikat, amelyek bővítését a tavalyi bizonytalan környezetben nyilvánvalóan visszafogták. Továbbra is hiányzik viszont az optimista attitűd a döntően a belföldi piactól függő ágazatok vállalkozásainál: jelentősen csökkent a beruházási aktivitás a kereskedelemben, az építőiparban és az üzleti szolgáltatói szektorok többségében, köztük a kiemelkedő súlyú ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás ágazatban is.
Még kétségesebbek az államháztartási kiigazítás munkaerő-piaci következményei. Az persze aligha lepett meg bárkit is, hogy a fiskális stabilizáció a költségvetési szektorban az álláshelyek jelentős mértékű megszűnésével jár együtt. Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy a kiigazítás egyelőre milyen csekély mértékű pozitív munkaerő-piaci következményekkel jár csak a versenyszektorban. A munkakereslet és a munkakínálat rossz illeszkedése szembeötlő: miközben a költségvetési szektorban állásukat elvesztő szellemi foglalkozásúak többsége talál munkát a vállalkozói szektorban, addig tovább romlott a fizikai dolgozók helyzete. Az alacsony képzettségű fizikaiak foglalkoztatási aránya nemcsak a költségvetési szektorban csökkent (több mint 7 százalékkal), de 0,4 százalékkal a versenyszektorban is visszaesett.
A képzetlen munkaerő drámaian alacsony foglalkoztatási aránya már hosszú ideje a magyar munkapiac egyik legkritikusabb pontja, és ez a helyzet fikarcnyit sem javult a stabilizáció időszakában sem. Amíg az európai összevetésben kiugróan magas munkát terhelő adóék – vagyis a munkáltató szempontjából megjelenő összes foglalkoztatási költség, illetve a munkavállalónak kifizetett nettó jövedelem közötti különbség – nem mérséklődik, s amíg a jómódú, illetve szegény családok gyerekeinek iskolázottsági esélyeinek eltérése nem csökken, nem is nagyon várható változás ebben. A közoktatás és az adórendszer átfogó reformja nélkül tehát a stabilizáció eredményei hamar ködbe vesznek.
A szerző a Kopint-Tárki kutatási igazgatója
