Menekülés Moszkvától: Moldova és Grúzia esete

Moldova és Grúzia nemrég még ebbe az utóbbi kategóriába tartozott. A gazdasági és politikai bukásaik nagyrészt a tőlük való elszakadási törekvésekből eredtek, amelyeket Moszkva támogatott, azzal a céllal, hogy a befolyási övezetében tartsa az adott országokat. Amikor véres konfliktusok törtek ki a Dnyeszteren túli területeken, Dél-Oszétiában és Abháziában, akkor Oroszország békefenntartássá alakította át a katonai jelenlétét, hogy folytathassa a térség ellenőrzését.

Grúzia jó startot vett a „rózsaszínű” forradalommal, amellyel a „bukott állam” állapotának beköszönte előtt a Nyugat felé fordult. A volt szovjet blokk területén végrehajtott „színes” forradalmak sora Moldovában is változást indított el.

Észtország tapasztalatai példát sugallnak arra, hogy a két országnak miként kellene alakítania a Moszkvával szembeni politikáját. Amikor 1991-ben elnyerte függetlenségét, Moszkva óriási gazdasági problémákkal küszködő államnak igyekezett láttatni Észtországot a világ előtt, amely alkalmatlan arra, hogy oda befektessenek. Észtország akkor valóban szegény volt, a fő exportterméke a rönkfa és a fémhulladék volt, de a gazdaság folyamatosan növekedett.

A balti állam északkeleti körzeteiben Moszkva „autonómiamozgalmakat” támogatott, ott jelentős számban laktak a szovjet időkben odatelepített oroszok. Amikor Észtország ellenállt, akkor Oroszország szankciókat alkalmazott és megszüntette a gázszolgáltatást, az észt termékeket hatalmas vámokkal sújtották, és volt, amikor Moszkva katonai intervencióval fenyegetőzött. A kis állam azonban megőrizte nyugalmát, így az orosz szankciók inkább elősegítették a külkereskedelem nyugati viszonylatokba való átterelődését. Nyugat-Európa segített a három balti állam integrálásában, miközben kerülte a konfliktust az oroszokkal.

Amikor Grúzia 1991-ben függetlenné vált, nem kapott hasonló támogatást Nyugat-Európától, igaz, nem is volt olyan vonzó partner, mint a balti államok. A kilencvenes években a kaukázusi államban puccsok és ellenpuccsok követték egymást polgárháborús cselekmények kíséretében, két térség – Abházia és Észak-Oszétia – pedig elszakadt, lényegében orosz támogatással. A „rózsaszínű” forradalom óta az ország sokat tett azért, hogy szakítson keserves múltjával: a gazdaságot megreformálták, az államot dinamikus,

fiatal gárda vezeti, igyekezve gyorsan előbbre vinni az országot.

Grúziában 12 százalékos – egykulcsos – személyi jövedelemadó van; ez valószínűleg a legalacsonyabb az egész világon, mégis jelentősen növelte a költségvetési bevételt. A kormány emelte a nyugdíjat és a szociális támogatást, elindult az igazságszolgáltatás reformja, visszaszorult a korrupció, a gazdaság 2005-ben 8, 2006-ban 10 százalékkal bővült. Tbiliszi igyekezett enyhíteni a feszültséget Abházia és Észak-Oszétia viszonylatában, Oroszország azonban agresszióval és etnikai tisztogatással vádolja a grúz kormányt, akadályozza a megbékélést és a nyugati segítséget.

A térségben jelenleg az Egyesült Államok és Oroszország fellépése a mérvadó, holott Európának kellene fontos szerepet játszania. Észtország legutóbb – a szovjet emlékmű kapcsán kialakult vita idején – megmutatta, hogy elszántsággal és nyugati támogatással szembe lehet szállni az orosz nyomással. Európának meg kell értenie, hogy Grúziának nem humanitárius segélyre, hanem kereskedelemre van szüksége, hogy megmutathassa, tud magán segíteni.

Míg Grúzia előbb-utóbb remélhetően szert tesz a teljes függetlenségre, a katonailag sokkal fenyegetettebb Moldova – Európa legszegényebb állama – esetében ez jóval nehezebben megy. A reformok sikertelensége itt részben az oroszok által támogatott elszakadási törekvésekre vezethető vissza. Már a függetlenné válás után gyenge volt a start, mert a Dnyeszteren túli – főleg ukránok és oroszok által lakott – ipari körzetek bejelentették függetlenné válási szándékukat a többségi, román nyelvű etnikumtól. A polgárháborús feszültség közepette – 1992 során – orosz csapatok jelentek meg a keleti körzetekben, ahol azóta is jelen vannak. A Dnyeszteren túli területek függetlenségét nem ismerték el sem Moldovában, sem nemzetközileg, az országrészben törvénytelenség és korrupció uralkodik.

Maga Moldova eközben súlyosan eladósodott, nyomasztóan magas a munkanélküliség, a hajdan erős borgazdaság hanyatlik, Oroszország időnként elzárja a gázt, aki teheti, kivándorol. A problémát csak Oroszország tudná megoldani. Moszkvában eddig négy moldovai küldöttség kérte az orosz csapatok kivonását – sikertelenül –, az EU határőrizeti támogatási programja pedig e nélkül elképzelhetetlen.

Sajnos a Nyugatnak szemlátomást nincsenek naprakész ismeretei a moldovai helyzetről. Az EU és az USA maga is csak áprilisban, egy Németországban kiszivárogtatott tervezetből értesült egy béketervről, amely Oroszországnak kedvezne, mert Moldovának önálló, törvényes entitásnak kellene elismernie Transzdnyesztriát. Ha Oroszország ebben a kérdésben sikeresen rászedi a Nyugatot, akkor a precedens nem sok jóval kecsegtet Grúzia és a többi gyenge posztszovjet állam számára.

Mart Laar korábbi észt miniszterelnök, jelenleg az ország parlamentjének a képviselője