Molról dúrban

Számítani lehetett rá, csak az volt a kérdés, hogy mikor és milyen formában következik be: a Mol felvásárlási célponttá vált. Az osztrák OMV újabb, 1 milliárd eurós, 8,6 százalékos tulajdonszerzése az eddigi 10 százalékhoz alaposan felkavarta a kedélyeket, holott gyaníthatóan ez csak egy újabb epizód a nagy stratégiai játszmában. Mint ahogy most még az is csak sejthető, hogy a nyilvánosságnak szánt mondatok mögött keményebb csaták folynak, esetleg más szereplőkkel.

Az osztrák cég azzal indokolta a bevásárlását, hogy az „asztalnál akar ülni”, amikor a következő iparági konszolidáció lezajlik, és egy erős közép-európai vállalat létrehozásában érdekelt, amely felveheti a versenyt a nyugati és orosz kérőkkel. A Mol menedzsmentje viszont nem lát okot az együttműködésre, a saját útját akarja járni, és folytatja tőkeszerkezetének optimalizálását.

Ez a felszín, de mit rejt a mély? Ennek megfejtéséhez csak mozaikok állnak rendelkezésre: a Mol oroszországi üzleteinek meghiúsulása; Putyin bécsi látogatása, amelyen az osztrákok kaptak ígéretet gáztározóüzletre; a Nabucco vezeték körüli hercehurca; a korábban Gazprom-kötődésű Megdet Rahimkulov bevásárlása a Molba, majd pakettjének mostani továbbadása egy osztrák közvetítőnek; a Mol múlt heti sajátrészvény-vásárlása. Summa summarum, ha esetleg valakinek hajlama lenne az összeesküvés-elméletekre, ezekből a részinformációkból szép kis történetet tudna összeállítani arra vonatkozóan, hogy az OMV csupán stróman szerepet tölt be a Mol orosz felvásárlásában.

De mi nem akarunk ilyen találgatásokba bocsátkozni. A Mol alapszabálya igencsak megnehezíti a társaság feletti ellenőrzés megszerzését, bárki is kísérelje meg. Azt azonban az olajcég vezetői is elismerik, hogy erre előbb-utóbb sor kerülhet. Az eddigi lágyabbat felváltó tüzesebb hangnem arra utal, hogy inkább előbb, mint utóbb.