Kivételes alkalom a borreform elindítására

A hazai közvélemény egyre szélesebb köre mind ingerültebben figyeli az ágazat vergődését. Az ingerültség oka, hogy a termelők (forint)milliárdos támogatásáról szóló hírek mellett a történelmi borvidékek ültetvényeinek gyérülését látni.

A szakemberek tudják, hogy az ágazat több dimenzióban is mély strukturális válság foglya. A támogatásokkal a borászatok úgy mennyiségben, mind a technológiaszint terén nagyjából megújultak, de egyre fokozódó mértékben kicsúszik alóluk a szőlőbázis mennyiség, különösen minőség tekintetében. Ennek az a következménye, hogy az ágazat mára már képtelen kielégíteni a belföldi piacot olcsó borral, a középkategóriába sorolható borok nem kellően versenyképesek minőségben, ezért látványosan szorulunk ki a fejlett országok piacairól. Csúcsborokból csak a hazai igények kielégítésére futja lehetőségeinkből. Egyre többen vélekednek úgy, hogy a nemzetközi megmérettetésben az árversenyben is alulmaradunk. Ezek a szimptómák mind súlyos betegség jelei.

Rendkívül fontos lenne először is tisztázni magunkban, vajon az EU-javaslat eredményes terápia lehet-e bajainkra. A 98 oldalas angol nyelvű anyag tanulmányozása után úgy vélem, a javaslat nagyon hasznos, de nem elégséges. Számomra imponáló az előterjesztésben, hogy a korábbiakhoz képest filozófiaváltás történt a szabályozásban. Az eddigi tiltás helyébe a megengedő filozófia lépett. A szőlészeteknek, borászatoknak mindent szabad, amit a szabályzat kifejezetten nem tilt. A tiltások köre pedig csak a legszükségesebbre korlátozódik. Sőt, harmadik országok irányában még a tiltást is felül lehet írni a vevővel való megállapodás alapján. Ez a filozófia esélyegyenlőséget ad a versenytársakkal, azaz az európai borszakma képes lesz a globalizáció kihívásaira adekvát válaszokat adni.

A szabályozás kérdéskörében számunkra a legfontosabb reformjavaslat a cukrozás tiltása. A javaslat feltétlenül hasznos, ám nálunk a bevezetés feltételei még nem teremtődtek meg. Ebben a helyzetben nem elutasítással kell reagálnunk, hanem a feltételek megteremtésére kell koncentrálnunk, és a szabályozás körében kiharcolnunk, hogy – a mediterrán országokkal azonos esély biztosítására – a CI/b földrajzi zónában 21 magyar mustfokig legyen megengedett a javítás, mégpedig 2,5 százalékra növelve a javítás mértékét. Mivel a javítás új módszereire történő átállás rengeteg pénzt és jelentős átfutási időt igényel, ezért termelői kérésre legyen adható ésszerű ideig tartó moratórium azzal, hogy a címkére kötelező feltüntetni a cukrozás tényét.

A támogatások terén újdonság, hogy megszűnt a „bor KPSZ” (önálló tervsor és pénzügyi keret), a források a vidékfejlesztési fejezetből származnak. Megnyugtató, hogy a támogatási jogcímek szűkítésével a mediterrán országok már nem tudják indokolatlanul megcsapolni a közpénzeket. Ám nagy a veszélye az ugyanezen országok „precedens”-igényét támogató nézetek kialakulásának. Nevezetesen annak, hogy ezen országok részesedése a támogatásokból a következő tervidőszakban is érje el az 1999–2007 között ténylegesen elért szintet.

Szakmai szempontból hiba, hogy a támogatási címek között nem szerepelnek a szárazcukrozás megszüntetését segítő beruházások. A magyar tárgyalóknak egyik legfontosabb feladata e hiányosság feloldása.

A támogatási címek egy strukturálisan rendben lévő ország számára elégségesek, de az e téren válságban lévőknél a folyósított támogatások – ugyanúgy, mint nálunk az elmúlt évtized támogatásai – a beteg struktúrát konzerválják.

A magyar reformprogram egyik legfontosabb feladata a támogatási címek paraméterezése, addicionális feltételek kidolgozása. Például: minden hazai termelő pályázhasson ültetvénymegújítási támogatásra, de csak akkor kaphasson, ha alkalmazza a „helyes gazdálkodási módszereket”; a tőkeszám eleget tesz a minőségi termelés feltételeinek; integrációs célkitűzéseket teljesít stb.

Fontos tudni, hogy a kormányzatunk más fejezetekből is nyújthat támogatásokat a szőlész-borász ágazatnak. Ennek részletei kizárólag a hazai borreformprogramban képzelhetők el. Ám egy helytelenül megválasztott stratégia nemhogy segítene, inkább a rossz struktúrák konzerválásával csak mélyítené a válságot. A megoldás a helyes paraméterezésű föld- vagy termékbázisú finanszírozás. Fontos, hogy csak a minőségi szőlő- és bortermelés kapjon támogatást.

Reformértékű – főleg számunkra – a termelői és a szektorális szervezetekkel foglalkozó fejezet. A javaslat szerint ezek csak önkéntes alapon szerveződhetnek. Ezzel végre nálunk is meg lehet reformálni a szakmára erőltetett, a fejlődést gúzsba kötő hegyközségi szervezetet.

Nagy hiányossága a javaslatnak, hogy nem foglalkozik a klímaváltozás okozta kihívásokkal, azok ellensúlyozási lehetőségeivel. Még ebben a tervidőszakban legalább kutatási szinten el kellene indítani a témakör országonkénti feldolgozását, és pénzforrásokat rendelni hozzá. Idehaza sem tekinthetjük időszerűtlennek ezt a problémát, hiszen szakemberek állítják, hogy ötven éven belül mediterrán éghajlatúvá válhat Magyarország. Mi lesz akkor a kunsági borvidékkel, Villánnyal stb.?

Remélem, a fenti rövid érvelés is világossá tette, hogy az EU-javaslat segíthet feloldani a magyar szőlészet-borászat problémáit, valamint azt is, hogy az uniós program mellé egy hazai reformforgatókönyv is szükséges. Ha most a szakmai irányítás nem látja be, hogy ez utóbbinak az elkészítése az ő feladata, akkor a termelőknek, érdekvédelmi szervezeteknek ki kell ezt kényszeríteniük. A reformra most van még lehetőség, ha ezt elmulasztjuk, ez a generáció már soha nem kerül olyan helyzetbe, hogy radikális reformokat vezethessen be.