Az irracionális állam
Ha megvizsgáljuk az idei növekedési adatokat, kiderül, hogy a belföldi felhasználás tételei közül a készletfelhalmozás és az azzal hivatalosan is egy soron elkönyvelt statisztikai hiba mutatta messze a legnagyobb növekedést. A készletállomány pontos felmérése – főleg negyedéves szinten – lehetetlen feladat, ezért érthető a statisztika ilyen módon való tálalása, azonban a tisztánlátást már zavarja, ha ilyen komoly mértékűre, az első három negyedévben több mint 700 milliárd forintra duzzad ez a tétel.
A másik szembetűnő dolog, hogy a piaci és a nem piaci keresleti összetevők egymással ellentétesen mozognak. Ezt persze lehetne azzal indokolni, hogy az állam feladata a túlzott ingadozás kisimítása, de itt másról van szó. Sokkal inkább az látszik, hogy a magyar gazdaság kiszolgáltatott a gazdaságpolitikának, időről időre a piaci keresleti viszonyokkal teljesen ellentétes pályára kényszerül. Amikor 2002-ben meglódult az állam által támasztott kereslet, a piaci GDP éppen mélypontra került, az ezt követő évben pedig a helyzet megfordult: a piaci komponens növekedett. És az egész éppen szembemegy a globális piaci trenddel.
Az is látszik, hogy még mindig nem sikerült kilépni a „stop-go” gazdaságpolitikai ciklusokból, pedig azt hosszú távon valamennyi közgazdász károsnak tartja. 2010-ben kiderül, tud-e nagykorú módjára önkontrollt gyakorolni a kormány a költségvetés összeállításánál. Ha nem, akkor újabb megszorításokra és beláthatatlan távolságba kerülő euróbevezetésre készülhetünk a következő évtizedben is.
