A jelenlegi adó- és járulékrendszer problémái régóta ismertek. Még abban sincs nagy vita, hogy milyen irányban kellene változtatni. Tudjuk például, hogy a magyar gazdaság egyik legsúlyosabb problémája az alacsony aktivitási ráta. Az is közismert, hogy a munkajövedelmek adó- és járulékterhei a környező országokéihoz képest kiugróan magasak. A napnál is világosabbnak tűnik, hogy a kulcsokat lejjebb kellene vinni. Idekapcsolódik a szűk adófizetői bázis problémája is: kevesen fizetünk sok adót. Nyilvánvalóan szélesíteni kellene az adófizetői tábort. Erre adómentessé tettük a minimálbért, és különadóval erősítettük a progresszivitást. Biztos, hogy ez a jó irány? Azt is tudjuk, hogy a kreatív magyar polgár gyorsan megtalálja a kiskapukat. Erre mit teszünk? Kitárjuk a kaput, nehogy lelkiismeret-furdalást érezzen a szegény lélek (akinek nem lenne egyértelmű: az eváról beszélek). Mikor rájövünk, hogy ez így nem jó, megpróbáljuk szűkíteni a kijáratot. Pedig mennyivel kézenfekvőbb lenne megszüntetni a különböző jövedelemfelvételi formák adószintjei közötti különbségeket! S ha már ennyire ügyeskedik a nép, hát nem ott kellene jobban adóztatni, ahol könnyebben megfogható a jövedelem? Például amikor elfogyasztjuk. Úgysem jó, ha túl sokat költünk, mert ettől van hiány a folyó fizetési mérlegben. Nyilvánvalónak tűnik, hogy az áfa súlyát kellene növelni. Erre mit lépünk? A választások előtt levágjuk a felső áfakulcsot. Hogy olcsóbb legyen a bútor meg a plazmatévé. Ráadásul a kieső bevétel felét a kereskedők megtartották maguknak.