Nincs visszaút
A parlament tegnap szavazott a nagy nehezen kikínlódott, sokszorosan átírt törvénycsomagról. Bírálják, hogy több száz indítvány módosította, sebtében készült, nincsenek meg a végrehajtási utasítások, nem övezi az egészségügyiek osztatlan szimpátiája. (Meglehet, de ettől még lehet jó, ahogy rossz is.) Azt is sokan – köztük a sztrájkok szervezői is – a törvényalkotó szemére hányják, hogy megbontja a nemzeti kockázatközösséget, teret enged az üzleti mentalitásnak. Ez részben nem igaz (biztosítottat kötelező felvenni, de tilos elküldeni, kibabrálni persze még lehet velük), az üzleti mentalitás pedig – korlátokkal – nem feltétlenül bűn egy olyan mechanizmusban, amely eddig az államháztartás deficitgyártó üzeme volt.
Az új szisztéma végső soron attól lesz jobb (vagy rosszabb), mint az előző rendszer, hogy ugyanabból – uram bocsá’ kevesebb pénzből – jobb gyógyítási színvonalat tud-e kicsiholni, vagy sem. Az ideális az lenne, ha a versengő biztosítók jobbnál jobb ajánlatokkal toboroznának ügyfeleket, és az ígéreteiket be is tartanák. Csakhogy nehéz elképzelni a versenyt a saját területükön – legalábbis kezdetben – kvázi monopolhelyzetben működő pénztárak között, amelybe a többségi állami és a kisebbségi tőkés fél közötti patthelyzeteket szinte beépítették. Jó lenne a szolgáltatók versenye is, de hol van egy-egy régióban az a sok szolgáltató – például kórház –, akiket versenyeztetni lehetne? Végül a sikerhez fegyelmezett végrehajtók is kellenek, ehhez pedig gyökeres mentalitásváltozásra lenne szükség, amire csekély az esély.
Akármilyen legyen is azonban a folytatás, valami megváltozott: az egészségügy, amelyet hosszú éveken át folyton-folyvást szidtak, de a módosításáért nem tettek semmit, a figyelem középpontjába került. A megkezdett útról már aligha lehet visszalépni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.