BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Élete a kikötők és hajók

2008.01.07., hétfő 00:00

Annak, aki nem tudja, merre akar hajózni, sosem fog jó irányba fújni a szél – idézi Szalma Botond, a Plimsoll ügyvezető igazgatója Senecát, mondván, ez kellene a jelmondatának lennie a magyar folyam- és tengerhajózásnak. A szakember tevékenységét 2007-ben a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) az Év Logisztikai Menedzsere díjjal ismerte el. Az indoklás szerint a Dunának és a teherhajózásnak nála elkötelezettebb hívét nemigen találni. Egész eddigi élete a kikötők, hajók és logisztikai szolgáltatások körül forgott. Sajnálja, hogy a hajózás nálunk ma a közlekedés mostohagyereke. Pedig a vízen ugyanakkora teljesítménynyel nagyságrendekkel nagyobb távolságra fuvarozható el a feladott árumennyiség, mint vasúton, repülőn vagy közúton. A Dunát nem kell nemzetközi hajózási útvonallá alakítani, mert már most is az – fogalmaz. Attól tart, ha nem segítik a beruházásokat és a fejlesztéseket, a magyar folyamhajózás mint olyan megszűnik. Fájlalja, hogy a Mahart – és ezzel az utánpótlásképzés 99 százaléka is – eltűnt a térképről.

A szakember szerint nem kerülhető el a ténylegesen működő kikötők fejlesztése sem. Bántja az is, hogy szakmai kérdésekben is a politika dönt. Nem címkézett, vitatott és tervezett, hanem megépített, támogatott és fejlesztett autópálya, vasút, repülés és hajózás kell – mondja. A nagymarosi vízlépcső megépítését elkerülhetetlennek tartja. Hajóvásárlásnál húsz, kikötőfejlesztésnél ötven, folyamszabályozásnál pedig kétszáz évben kell gondolkodni és tervezni – vallja, mondván, nem nekünk lesz közvetlen hasznunk belőle, hanem az unokáinknak.

Az alágazat problémáinak megoldásáért minden lehetséges fórumon küzd. Markáns véleményét sehol nem rejti véka alá. A gondokat jól ismeri, hiszen felmenőit követve harmadik generációs hajósként a Mahartnál matrózként kezdte a pályafutását. Mintegy húsz év múlva ugyanott vezérigazgató. Közben voltak kisebb kitérők, egyebek között négy másik magánszeméllyel létrehozta a Plimsoll Kft.-t, de érdekeltsége van és vezette a legnagyobb magyar folyamhajózási vállalkozást, a Fluvius Kft.-t is. Úttörő szerepe volt a Dunaferr csoport beszállítói láncának, valamint a késztermékexport útvonalainak megtervezésében, kiépítésében is.

Megtapasztalta, milyen az, ha nemcsak alkalmazottja, hanem tulajdonosa is egy cégnek. Olyan emberek nem beszélnek bele a dolgokba, akik nem értenek hozzá – magyarázza. Ennek ellenére vallja, hogy egy állami cégnek is lehet jó gazdája. Vezetői stílusáról csupán annyit mond: emberi. Hobbija pedig – mi más lehetne – a hajózás és a motor.

CÉG

A Plimsoll Szolgáltató Kft.-t 1992-ben bt.-ként alapította öt magyar magánszemély. A kikötői fuvarszervezéssel, közúti és vasúti fuvarozással, raktározással, valamint szállítmányozással foglalkozó társaság jegyzett tőkéje ma már 100 millió forint. A Plimsoll forgalma az utóbbi három esztendőben meghaladta az évi kétmilliárd forintot.




A Plimsoll Kft.-nek 1992-től ügyvezető igazgatója. -->

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.