Hagyományőrző pluralizmus Oroszországban

Csak éppen az érdekcsoportok nem a nyilvános politika elvei és intézményei – mondjuk pártok – révén szerveződnek. Például felülről alakulnak meg, parancsszóra. Mindenekelőtt a gyors eszű, kihívóan cinikus Vlagyiszlav Szurkov utasítására. A 44 éves politikus valamikor a Jukosz kőolajvállalatot finanszírozó Menatep Bank PR-főnöke volt, de már csaknem nyolc éve irányt váltott. Szakított Hodorkovszkijjal, és 2000 tavaszától az elnöki adminisztráció választási ügyekben illetékes helyettes vezetője a Kremlben.

A színházi rendezőből, majd reklámszakemberből lett főideológus hónapokkal a decemberi szavazás előtt nyilvánosan „elrendelte” az Egységes Oroszország 64 százalékos győzelmét. A pontosan végrehajtott utasítást követően sietett jelezni, hogy az állampártként működő grémium képvise-lőinek egymástól jól elhatárolható frakciókat kell létrehozniuk. Szurkov most is biztosra megy: pontosan tudja, hogy az egyéni választókörzetek híján nagy pénzért vásárolt listás helyek birtokosainak teljesen mindegy, melyik frakcióba sorolják őket az állami dumában, hiszen többségüket nem a haza üdve, hanem a mentelmi jog reménye vezette a politikába.

Sokkal kiélezettebb a küzdelem a sajátos orosz pluralizmus másik frontján, a KGB utódszervezetei között. A moszkvai Nyezaviszimaja gazeta december 28-i száma ezt a kegyetlen háborút a Putyin utódlása körüli küzdelemnek tulajdonítja. Vagyis a hatalmi harcnak, amely egy többé-kevésbé normális országban a politikai élet színterein folyik.

A plurális demokráciák szokásos intézményrendszerét azonban Oroszországban – nem kis részben ugyancsak a „vertikális” (vagyis teljesen centralizált) hatalmi struktúra elméletét és gyakorlatát felügyelő Szurkov irányításával – felszámolták. Így marad a Putyin uralmát biztosító pretoriánus gárda belháborúja, az egykori KGB-nek a XXI. század elején kissé anakronisztikus módszereivel.

Erről ma sem tudna a világ, ha Viktor Cserkeszov rendőrtábornok – a szovjet korszakban a másként gondolkodók kegyetlen, világszerte hírhedt üldözője, 2007 végén pedig az orosz adórendőrségből és a belügy kábítószer-ellenes osztályából létrehozott Állami Bizottság vezetője – a moszkvai Kommerszant október 9-i számában nem áll elő egy segélykiáltásnak szánt leleplezéssel. Az irdatlanul hosszú, zavaros szöveg igazi szenzáció, sőt a Nyezaviszimaja gazeta szerint az év egyik legfontosabb orosz belpolitikai eseménye. Cserkeszov ugyanis a cikkben visszautasította az ellenérdekelt KGB-utódszervezetek szerinte piszkos lejárató kampányát, amelynek keretében akkor néhány napja letartóztatták (két esetben „holtan találták”) több magas rangú beosztottját, köztük tábornokokat.

Cserkeszov azzal fenyegetőzött, hogy ha az 1990-es évek elejének „totális katasztrófájából a KGB vashorgába kapaszkodva kikecmergő Oroszországban” a szolgálatok egymásnak esnek, akkor a ma erős állam újra káoszba süllyed. „Nem állítom, hogy a csekista (vagyis KGB-s – G. Á.) bűnök bírálata teljesen alaptalan volt” – hangzik a tábornok „bátor” önkritikája. „De csak az angyalok bűntelenek” – adja meg rögtön a feloldozásnak szánt magyarázatot. A kusza történetből egy másik moszkvai lap segít kihámozni a lényeget. Cserkeszov Vlagyimir Putyin egyik legközelebbi munkatársa volt Pétervárott. Amikor a leendő államfő Moszkvába került, követte őt, és Putyin első elnökválasztási kampányának egyik irányítója lett. Később a katonai körzetekkel megegyező régiókra osztott Oroszország északnyugati területének elnöki megbízottjává nevezték ki, majd átvette a Cég egyik országos utódszervezetét. A hatalmi-befolyási érdekellentétek szembeállították Putyin egy másik régi bizalmasával, az elnöki adminisztráció helyettesi posztján gazdasági ügyekkel foglalkozó (többek között a Jukosz cégbirodalmát a saját felügyelete alatt álló vállalatok számára bagóért megkaparintó) Ivan Szecsin tábornokkal.

A politikai és főleg gazdasági befolyásért folyó háború számtalan „horizontális csataterén” Cserkeszovval évek óta vállt vállnak vetve küzd Jurij Csajka orosz főügyész, valamint Jevgenyij Murov, a Szövetségi Őrparancsnokság és Viktor Zolotov, az államfő biztonsági szolgálata élén álló főtiszt. Szecsin „pártját” Nyikolaj Patrusev, a KGB-utód Szövetségi Biztonsági Szolgálat parancsnoka, valamint Vlagyimir Usztyinov igazságügyi és Rasid Nurgalijev belügyminiszter erősíti.

Oroszország tényleges vezetői tehát évek óta könyörtelen iszapbirkózást folytatnak. A nyilvánosságra került ügyekből kitűnően – az „oszd meg és uralkodj” elve alapján – Vlagyimir Putyin hol az egyik, hol a másik oldalra áll.

Dmitrij Medvegyev jelöltsége a március 2-i elnökválasztáson most alapjaiban megváltoztatja az erőviszonyokat. Mint a Szecsin felügyelte Rosznyefttyel szemben álló Gazprom felügyelőbizottsági elnöke, az utódjelölt eleve Cserkeszov pártján állt. Az orosz elit belharcának vájt fülű ismerői ezt már abból is tudni vélték, hogy Cserkeszov szószátyár cikke éppen a Gazprom médiabirodalomhoz került Kommerszant című lapban jelent meg – ahogy egy évvel korábban az egyébként nagyon színvonalas orgánum szellőztette meg azt is, hogy a nagy hatalmú Patrusev fiait Szecsin juttatta busás fizetéssel járó álláshoz a Rosznyeftyben.

Mindez azért roppant érdekes, mert a szelíd értelmiségi jelmezét viselő Medvegyev utódlása felboríthatja az amúgy is ingatag Gazprom–Rosznyefty erőviszonyt, és az elit figyelmét az orosz energetika egyre súlyosabb kitermelési és szállítási problémáinak a megoldása helyett a klánháború fejleményeire összpontosíthatja.

A szerző az ELTE tudományos főmunkatársa

Gereben Ágnes-->