Mire számítanak a vállalkozások 2008-ban?
Wimmer István
Az MGYOSZ főtitkára
Uniós források
„Várakozásaink szerint az idén sem javulnak lényegesen a vállalkozások gazdálkodási feltételei. Azt azonban szeretnénk elérni, hogy a konvergenciaprogram végrehajtása során elért megtakarításokat visszaforgassák a gazdaságba, ezzel erősítve a cégek piaci lehetőségeit, itthoni és külföldi versenyképességét. A belső piac jelentős bővülésére nem számítunk, de reméljük, hogy a fogyasztás drasztikus visszaesése az idén már nem ismétlődik meg. Addicionális, elsősorban uniós forrásokban reménykedünk. Jó lenne, ha nagyobb számban írnának ki pályázatokat, illetve ha a korábbi pályázatok kifizetései felgyorsulnának. Az élőmunka terheinek gyors és hatékony csökkentésében bízunk, ez szükséges ahhoz, hogy érezhetően elmozduljunk a jelenlegi helyzetből.”
Vahl Tamás
A Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke
Nehéz feladatok
„Az idén a gazdasági növekedés lassulásának megállítása a világgazdasági konjunktúra várható lehűlése közepette nem könnyű feladat. A kormányzatnak be kell bizonyítania, hogy az elmúlt másfél év kényszerű intézkedésein túl hosszú távon is képes visszaállítani az államháztartás egyensúlyát. Végül 2008-ban fog eldőlni a beígért vagy már részlegesen elindított strukturális reformok, így az adóreform vagy az egészségügyi rendszer átalakításának a sorsa is. A német befektetők számára Magyarország hosszú távon akkor marad vonzó partner, ha a mérhető gazdálkodási paraméterek – költségek, adók, munkaerő, infrastruktúra stb. – versenyképes alakulása mellett a gazdaságpolitika meggyőzően bizonyítja: elkötelezett a vállalkozásbarát környezet kialakítása mellett.”
Fekete István
A Joint Venture Szövetség elnöke
Az erőgyűjtés éve
„Szövetségünk tagvállalatai zömmel egyetértenek abban, hogy 2008 nem lesz a fellendülés éve. A cégeink reménykednek, hogy csökkenhetnek az adó- és járulékterhek; jó irányban indultak el a folyamatok, de csak később lesz ennek érezhető hatása. Támogatandónak tartjuk az adóbázis kiszélesítését, ez is az élőmunkaterhek mérséklődését eredményezi. Az üzleti környezet kedvező változására számítunk abból a szempontból, hogy várhatóan csökkennek a felesleges adminisztrációs feladatok, így például az adózás módja is egyszerűsödik. A mozgásterünket növelhetné, ha bátrabban bocsátanák ki az uniós forrásokat. Óvatosságra int az energia- és élelmiszerárak bizonytalansága. Mindent egybevetve 2008 az erőgyűjtés éve lehet, s 2009-re várjuk a helyzet javulását.”
Bienerth Gusztáv
Az AmCham elnöke
Rossz kilátások
„Továbbra is nagyon kemény gazdasági környezetet várunk, nem jók a kilátások. Magyarország versenyképessége legfeljebb stagnálni fog, akkor, amikor a környező országok jelentős növekedési pályát futnak be. Sajnálatos, hogy az egész régió fejlődik, miközben Magyarország jóval elmarad a többi államtól, hiszen az elvesztegetett időt nem lehet pótolni. Emiatt félő, hogy a befektetők máshol fognak letelepedni. A versenyképesség javítása szempontjából minél hamarabb érdemi adóreformra lenne szükség, és olyan szabályokra, amelyek transzparenciát, nyilvánosságot teremtenek, ez főként a közbeszerzéseknél lenne kívánatos. Feltételezzük, hogy az unióban a konjunktúra az idén is fennmarad, s főleg a számunkra fontos országokban folytatódik a bővülés.”
Vadász György
A Magyar Iparszövetség társelnöke
Lelassult a motor
„Az idén sem lesz kedvezőbb a helyzet, mint 2007-ben volt. Lelassult a gazdaság motorja, nehéz lesz újból lendületbe hozni. A prognózisok egyelőre nem sok jóval biztatnak, sem a megrendelések, sem a beruházási szándékok, sem a vállalati kapacitások nem adnak okot optimizmusra. Semmi sem mutat arra, hogy reális lenne a módosított konvergenciaprogramban erre az évre várt 2,8 százalékos növekedés, de a 4 százalékos inflációs várakozás is illúzió. Arra azért számítunk, hogy a tavalyinál legalább háromszor több forrás érkezik az unióból. Bízunk abban, hogy végre megszületik egy olyan adócsomag, amely reményt adhat az elbizonytalanodott befektetőknek. A kormány ígérete szerint már januárban készen lesz a vitaanyag, s az adóreform 2009-ben életbe is léphet.”







