Az örök dilemma
Mi a nagyobb veszély a gazdaságra: az infláció felgyorsulása, vagy a gazdasági növekedés lelassulása? A válaszon közgazdasági iskolák vitatkoznak hosszú évtizedek óta, s ezekben a hetekben egy sor jegybank monetáris tanácsában ismét dönteni kell az örök dilemmában. Az Európai Központi Bank holnap a várakozások szerint az inflációt fogja kikiáltani fő veszélynek, szemben az amerikai Feddel, amely az elmúlt hónapokban a növekedés lassulását tartotta nagyobb gondnak (bár hamarosan már ő is a fékre léphet). Idehaza a Magyar Nemzeti Bank szintén az áremelkedés veszélyének szupremáciája mellett látszik letenni a garast – persze a jegybanktörvény alapján és az inflációs célkövetés rendszerében nem is tehet nagyon mást.
Akármilyen döntést is hoz azonban egy-egy kamatdöntő testület, a probléma lényegére rövid távon nem tud megoldást találni. Az ugyanis az alapvető nyerstermékek kínálati szűkösségében rejlik, s erre monetáris eszközökkel nem (vagy csak nagyon áttételesen) lehet hatást gyakorolni. Szó sincs persze arról, hogy emiatt mindegy is lenne, milyen kamatdöntések születnek, ám azt is látni kell, hogy a nyolcvanas évek óta a közgazdaságtanban főáramlattá vált monetáris megközelítés az ilyen malthusi típusú problémákkal egyelőre nem tud mit kezdeni.
A hetvenes-nyolcvanas években már megtapasztalt stagfláció rémének visszatérése új típusú megoldások után kiált. Kérdés, képesek lesznek-e ilyeneket felmutatni a világ vezető hatalmait tömörítő G8 állam- és kormányfői a hét végén esedékes hokkaidói csúcson. Az előzetes hírek szerint aligha. Pedig lenne egy kézenfekvő megoldás: a világkereskedelem liberalizálása. Ám amikor erről kellene dönteni, a politikusoknak a hosszú távú hasznokat a rövid távú alkalmazkodási kényszerek költségeivel kell egybevetniük. Nekik ez az örök dilemma.
