Éledő adóviták
Ezer milliárd forintot faragnának le az adóbevételekből a nagy tanácsadó cégek, amelyek augusztus első felében mutatják be a néhány gazdasági szervezet bevonásával készülő javaslatcsomagjukat.
A héten kiszivárgott hírek szerint már jövőre akár 600 milliárd forinttal csökkentenék az adóterhet, és jelentős átalakításokat valósítanának meg. Ezek közé tartozik a havi 8000 forintos tételes egészségügyi hozzájárulás, valamint a minimálbér adómentességének a megszüntetése. Előbbi megvalósulására kevés esély van, utóbbi azonban már számos korábbi adócsomagban felvetődött, sőt, tudomásunk szerint a kormánypárton belül is többen támogatnák a sokakat a bérek eltitkolására ösztökélő adójóváírás kivezetését. Az viszont kérdéses, hogy a kormány miből teremtené elő a még formálódó adócsomag megvalósításához szükséges százmilliárdokat, igaz, egyelőre nincs döntés az átalakításhoz szükséges jövő évi keret mértékéről. Veres János pénzügyminiszter legutóbb 250 milliárdos vagy ennél is nagyobb mozgástérről beszélt, a kormányfő pedig 400 milliárdról.
Mindez a 2009-es költségvetés tervezésekor dőlhet el. Az erről szóló köriratot csütörtökön tette közzé a pénzügyi tárca. A tájékoztatás végleges szövegében már az szerepel, hogy a tervezés során a jelenlegi járulékmértékekkel kell számolni, a kormány azonban „törekszik” a foglalkoztatás bővítését szolgáló adómódosítások megvalósítására. KR







