Hogyan befolyásolható az orvosok vényfelírási gyakorlata?
Rácz Jenő
A Magyar Kórházszövetség megválasztott elnöke
Meggyőzés
„Jelentős mértékben képesek befolyásolni a gyógyszercégek az orvosok vényfelírási gyakorlatát. Annak érdekében alkalmazzák az orvoslátogatókat, győzzék meg a doktorokat arról, miért az ő készítményük a legjobb. Ám a meggyőzést, a szakmai ismertetést kordában kell tartani. A meggyőzésben, ha az szakmai alapokon nyugszik, nincs semmi gond, hiszen a piaci törvények között ennek helye van. A cégek jól tudják, hogy az utalványozás lehetősége mindenkor az orvos »tolla hegyében« van, érthető tehát az igyekezetük. Baj akkor van, ha a befolyásolás korrupcióba csap át. Általánosságban erről nem lehet beszélni, az azonban tény, a magyar orvosok semmivel sem befolyásolhatók jobban, mint bármely doktor bármely országban a világon.”
Frédéric Ollier
A Sanofi-Aventis vezérigazgatója
Tájékoztatás
„Az orvosok tájékoztatása a legkorszerűbb terápiákról, a gyógyszerekkel kapcsolatos friss kutatási eredményekről kötelesség, amely segíti, hogy betegének a megfelelő gyógyszert válassza, emellett ez egyben marketingtevékenység is. Egy gyógyszer esetében nagyon fontos azon legszűkebb betegkörnek a meghatározása, amelynél az adott terápia a hatékonyság mellett a legkisebb kockázattal alkalmazható. Ez az orvos és a vele együttműködő orvoslátogató közös felelőssége. A finanszírozó szerepe is fontos, hiszen az előbb említett tevékenységet kontroll alatt kell tartani annak érdekében, hogy a megfelelő gyógyszer valóban a megfelelő időben és a megfelelő beteg részére hozzáférhetővé váljon, akár olcsó, akár drága terápiáról beszélünk.”
Molnár Márk
Az OEP gyógyszerügyi főosztályvezetője
Kiadások
„A gyógyszerismertetők munkájának hatásait nehéz általánosságban értékelni, annyi bizonyos, hogy a keresletet jelentősen befolyásolják. Elsősorban márkanévhez és nem hatóanyaghoz kötött a promóció, ezért jelentős különbség van az innovatív molekula és a generikus készítmény gyógyszer-ismertetői hatása között. Az innovatív termék esetében elsősorban a hatóanyag sajátosságairól szólnak, így a felhasználás befolyásolása hatással van a kassza kiadásaira is, hiszen a különböző hatóanyagok különböző támogatást élveznek. A generikus piacon a gyógyszer-ismertetői tevékenység hozzáadott értéke szakmai szempontból csekély, hiszen egyenértékű készítményekről van szó, és egyik vagy másik márkanév forgalmának változása a többi terhére nem gyakorol hatást a tb-kasszára sem.”
Gerhard Waltl
A Bayer-Schering Pharma (BSP) ügyvezető igazgatója
Terápia
„A BSP elsősorban az orvoslátogatókon keresztül tudja informálni az orvosokat azokról a terápiás lehetőségekről, amelyek a cég kutatásainak köszönhetően világszerte a betegek és a gyógyítók szolgálatában állnak. A látogatók által átadott információk tudományos tényeket tartalmaznak, amelyek magukban foglalják a gyógyszer alkalmazhatóságának kritériumait, a terápiától várható egészségnyereség mértékét és a várható költségeket is. Ezenkívül szakmai rendezvényeken és orvosi szaklapokban is elérhető az általunk forgalmazott medicinák tudományos háttere. A fő célunk az, hogy az orvos megalapozott információs háttérrel rendelkezve a legjobb terápiát válassza a betegének a legnagyobb és leghosszabb távú egészségnyereség biztosítása szempontjából.”
Vasváry Artúrné
A Magyar Rákellenes Liga elnöke
Verseny
„Megszűnt az egyeduralom bizonyos betegségek terápiájában, különösen a daganatos megbetegedéseknél. Ugyanis míg korábban csak néhány készítmény volt elérhető a betegek számára, ez év őszétől több drága biológiai gyógyszer is fölkerült a tb által támogatott listára. Úgy érzem, hamarosan elindul a verseny a cégek között a saját termékeik felhasználása érdekében, és ez bizonyára érinti majd az orvosok gyógyszerfelírási gyakorlatát is. Amúgy – ugyancsak a daganatos terápiáknál – gyakran inkább a doktorok spórolása miatt panaszkodnak a betegek, egyfajta nyomást gyakorolnak rájuk annak érdekében, hogy a már törzskönyvezett és a gyógyítási protokollokba fölvett orvosságokat megkapják. A kórházak ugyanis a finanszírozási szigor miatt takararékoskodnak.”







