Adós, fizess!
A válság újabb fejezete csak több mint száz évvel korábbi bankcsődök emlékét idézte fel, a bankok a partnerbank akár hét végi csődjétől való félelmükben már egymásnak sem hiteleztek, annak ellenére sem, hogy a jegybanki számlákon óriási tartalékok álltak a rendelkezésükre. A bankközi pénzpiacok általánosságban csak az adott ország devizájában működtek megfelelően, az állami mentőakciók állították helyre a határokon átnyúló tranzakciók hitelességét.
A válságnak a következő fejezete valószínűleg a reálgazdasági kockázatokról fog szólni. A vállalatok, a lakosság és az egyes bankok sorra kényszerülnek majd felülvizsgálni üzleti terveiket, illetve az ez évi sokkoknak az eredményre gyakorolt hatásait. Ez a folyamat sem lesz fájdalommentes. Eddig általában azok a vállalatok, illetve bankok lettek a krízis áldozatai, amelyek kirívóan kockázatos üzletpolitikát folytattak – többnyire az Egyesült Államokban –, amely tevékenységüket a piac már nem finanszírozta tovább. A világ országai közül pedig azok érezték meg a válságot, amelyek jelentős külső tartozást, általában devizaadósságot halmoztak fel. Közülük lebegő árfolyamú ország Izland, Dél-Korea és Magyarország. Izland elesett. A tavasszal még a spekulánsok célpontjának tartott állam kénytelen volt államosítani a bankokat, és most éppen Oroszországtól igyekszik devizahitelt szerezni ahhoz, hogy fenntartsa nemzetközi fizetőképességét. A jegybank hiába vezetett be rögzített árfolyamot, annak hitelessége minimális, így a piaci árfolyamszint 50-100 százalékkal tér el tőle. Néhány nap alatt már a lakosság is elkezdett felkészülni az import leállása miatt esetleg várható áruhiányra, és megrohanta az üzleteket. Izland amúgy gazdag ország. De gazdag ország is el tud adósodni, és a bankok a nemzeti jövedelem négyszeresét halmozták fel bankközi hitelek formájában. Izland kis méretének és a világon az egyik legmagasabb egy főre jutó nemzeti össztermékének köszönhetően előbb-utóbb megoldást találnak a jelenlegi helyzetre, s visszaáll a belföldi deviza átválthatósága is. Dél-Korea hazánkhoz hasonlóan az IMF segítségét kérte, és Japán sietett is bejelenteni, hogy akár százmilliárd dolláros értékben hajlandó segélyösszeget felajánlani a bajba jutott országoknak a Nemzetközi Valutaalap közreműködésével.
A forinttal alapvetően ugyanaz a probléma, mint az izlandi koronával és a koreai vonnal. A hazai gazdaság az elmúlt évek lakossági devizaeladósodási lendülete nyomán külső adósságát a nemzeti jövedelem szintjére emelte, és a követelésekkel csökkentett, úgynevezett nettó adósság is majd 40 százalékra emelkedett. Ilyen magas szintet ezt megelőzően csak 1994–95-ben ért el. Igaz, hogy a költségvetési megszorítások nyomán a külső egyensúly sokat javult, és az eladósodási folyamat is megállt. De még nem fordult meg, az adósság magas szintje megmaradt. Ezt pedig finanszírozni kell, a lejáró hiteleket meg kell újítani, legyen szó akár államkötvényekről, akár néhány hónapos bankközi hitelről.
Ez pedig kockázat, nem is kicsi. A kormány feltehetően látja ezt, és igyekszik tűzoltó intézkedésekkel orvosolni a problémát. A baj csak az, hogy a kapkodással azt az üzenetet is küldjük, hogy nem vagyunk biztosak a dolgunkban, veszélyt sugárzunk magunkból. Lehet, ezt megérzik néhányan, lehet, hogy nem. Ezt majd valamikor a jövő év tavaszán lehet megítélni, addig azonban még sok minden történhet.
Most igyekszünk olyan közel bújni az euróövezeti barátokhoz, amennyire csak tudunk. Reméljük, bejön. Ha nem, akkor jövő tavasszal a feketébbnél is feketébb tintával írják az újságokat.
A szerző a K&H Bank vezető közgazdásza
