Rosszléti rendszerváltás
Válsághelyzetben az ellenkezés felelőtlen magatartásnak tűnhet, függetlenül attól, hogy az indokolt-e vagy sem. Ilyenkor a kormányoknak – az elkerülhetetlen tűzoltás mellett – sok olyan szükséges, racionális intézkedést is el lehet fogadtatniuk, amelyeket békeidőben a hatalmas társadalmi vagy ellenzéki tiltakozás elsöpörne.
Most ilyen különleges pillanatban vagyunk. Bár a múlt hibái miatt ma nem véletlenül Magyarországot szemelték ki maguknak a spekulánsok, a külső környezet drámai romlását valóban nem mi okoztuk, épp ezért könnyű a kényszerhelyzetre hivatkozni. Azon persze lehet elmélkedni, hogy a veszély tényleg akkora-e, mint amekkorát a nekünk nyújtott nemzetközi hitelkeretek nagysága jelez (valószínűleg nem lesz rájuk szükség, de megelőzhetik a nagyobb bajt), az azonban nem vitás, hogy a régóta magunkkal hurcolt feladatok elvégzésére ritka lehetőség kínálkozik.
A miniszterelnök szavaiból az tűnt ki, hogy a Nemzetközi Valutaalap a segítsége fejében igen tág teret hagyott a kormánynak az előírt fiskális szigorítás konkrét végrehajtására. Az is látszik, hogy a kabinet most – két legfontosabb intézkedésével – igyekszik valamit visszavenni abból a fatálisnak bizonyult „jóléti rendszerváltásból”, amelyet még Medgyessy Péter hirdetett meg 2002-ben, és amelynek terheit azóta is nyögi az ország.
A baj csak az, hogy az intézkedések egy része ideiglenes, és ennél sokkal többet is meg lehetne tenni. Meg lehetne lépni például a minimálbér adómentességének eltörlését, a szociális kiadások jelentősebb lefaragását, amelyek régóta gátolják a foglalkoztatás bővülését, és amelyek később – egy majdani adócsökkentéssel párosulva – beindíthatják a növekedést, és igazságosabbá tehetik a közteherviselést. A változást az elit sem úszhatja meg: a korrupció és az adóparadicsomok problémája nem söpörhető tovább a szőnyeg alá.
Tanuljunk a múltból, és éljünk a lehetőséggel.
