Vergődő kkv-k
Első pillantásra meghökkentő a Start Tőkegarancia Zrt. tegnap kiadott elemzése, amely kimutatta: 2003 és 2005 között dinamikusan nőtt a kis- és középvállalkozások hitel- és tőkebevonása is. Különösen, hogy a hazánkat is lassan elérő pénzügyi viharok miatt napok óta másról sem lehet hallani, mint hogy meg kell erősíteni az alultőkésített szektort. Sőt, ugyancsak tegnap már konkrét válaszok is érkeztek a problémára, hiszen bemutatták az egyablakos forrásszerzést elősegítő Tőke unió programot, majd Bajnai Gordon miniszter részletezte az uniós forrásokból nyújtott 800 milliárd forintos támogatási csomagot.
Először is szögezzük le: a foglalkoztatás java részét biztosító kis- és közepes vállalatok valóban bajban vannak. Azt a Start Zrt. közleménye is elismeri, hogy a javuló tőkehelyzet jelentős része azoknak a projektcégeknek az elterjedésével lehet összefüggésben, amelyekbe értékes ingatlant apportálnak. A többiek finanszírozási lehetőségei igencsak szűkösek, ahogy erre számos felmérés is utal. A forráshoz jutás javítása – legyen az hitel, tőke, támogatás vagy garancia – mindenképpen üdvözlendő fejlemény tehát, különösen a nemzetközi pénzáramok elapadásakor.
Csakhogy ez még nem minden. Fejleszteni akkor érdemes, ha van a piacon kereslet. Márpedig az ismert külső és belső okok miatt erre még várni kell egy darabig. Másrészt a felmérések szerint a kkv-k tevékenységét akadályozó tényezők listáján az első helyen a magas adók és a bürokrácia állnak. Nem mellesleg ezek a fő okai a rájuk jellemző adóelkerülésnek, illegális foglalkoztatásnak és készpénzalapú gazdálkodásnak. Az nyilvánvaló, hogy érdemi adócsökkentésről – főként a külső pénzügyi kockázatok miatt – egyelőre nem érdemes álmodozni. Az adórendszer és az ügyintézés drasztikus egyszerűsítése azonban sürgetőbb lenne, mint valaha. Ígéret erre is elhangzott már, meglátjuk, mi lesz belőle.







