Széttartó eurózóna?
A gazdasági válság minden korábbinál nyilvánvalóbbá tette az euróövezet tagállamai között meglévő szerkezeti, versenyképességi különbségeket, és most a kilábalásra utaló jelek még nagyobb távolságot jeleznek a „falkavezérek” és a lemaradók között. A német–francia páros gazdasági teljesítménye a második negyedév óta – gyakran a várakozásokat is túlszárnyalóan – javul, miközben Olasz- és Spanyolországban még szó sincs stabilizálódásról. Angela Merkel főként az export erősödésének és a részidős foglalkoztatás ösztönzésének köszönheti az eredményeket, Nicolas Sarkozy pedig a határozott fiskális beavatkozásnak – amelyre Rómában és Madridban éppolyan csekély lehetőség van, mint Budapesten.
Ebben a helyzetben az integrációs vitákban régóta ismert „kétsebességes Európa” fogalma mellett a „kétsebességes euróövezet” perspektívája is egyre inkább reálisnak tűnhet. Igazuk lesz azoknak, akik már a valutaunió létrehozásakor abszurdumnak minősítették ennyire eltérő gazdaságú országok egy akolba terelését?
Ám nem érdemes ilyen messzemenő következtetést levonni néhány havi vagy negyedéves mutatószámból. Hoszszabb távon inkább az valószínűsíthető, hogy Európának a feltörekvő világgal szembeni pozícióvesztése miatt (ezt a válság csak felgyorsítja) éppen nőni fog a térség államainak egymásrautaltsága. Ez pedig a valutaunió erősítését és bővítését teszi szükségessé. TG
