Válaszút előtt Amerika – Élénkíts, vagy pusztulj!
A kérdésnek csak akkor lenne értelme, ha a Keynes nevével fémjelzett gazdaságpolitikát valóban kipróbálták volna. Jelenleg éppen erre lenne szükség: újabb, nagy adag fiskális ösztönzésre. Ha ez nem történik meg, akkor egy még hosszabb időszakkal kell szembenéznünk, amelyben a gazdaság nagy munkanélküliséggel és a kapacitásai alatt működik.
Az Obama-kormányzat láthatóan csalódott és meglepődött, amikor a munkanélküliség emelkedését és magas szintjét tapasztalta. Márpedig ezen nincs mit csodálkozni, mert mindez megjósolható volt. Az ösztönzés sikerének igazi mércéjét ugyanis nem a munkanélküliség aktuális szintje adja, hanem az, milyen lenne az élénkítés nélkül. Az Obama-kormányzat arról mindig világosan beszélt, hogy mintegy hárommillió munkahelyet teremt, többet, mint amennyi egyébként létrejönne. A válság által okozott sokkhatás azonban olyan súlyos volt, hogy a korábbi, hatalmas fiskális ösztönző csomag sem volt elégséges.
Van azonban egy további probléma is: az Egyesült Államokban a tavaly jóváhagyott, közel 800 milliárd dolláros élénkítő program mindössze negyedét költik el az idén, és ez a hányad is csak lassan startol. Időközben az amerikai kincstárnak szembesülnie kellett a masszív – 200 milliárd dollárt meghaladó öszszegű – bevételi elmaradásokkal. Az államok többségét alkotmányos előírások kényszerítik költségvetésük kiegyensúlyozására, ami azt jelenti, hogy a helyi kormányzatok vagy adót emelnek, vagy megkurtítják a kiadásokat. Ez pedig semlegesíti a szövetségi kormány pozitív élénkítő akcióit.
Mindezek tetejébe a szövetségi ösztönző programot úgy állították össze, hogy annak egyharmadát tette ki az adócsökkentés, amelyről a keynesi gazdaságpolitika hívei előre megmondták, gyenge hatékonyságú lesz. A nyomasztó adósságterheket cipelő háztartások – a komor foglalkoztatási és nyugdíj-megtakarítási kilátásokkal szembesülve – mindössze a töredékét költötték el annak, amennyit adócsökkentések formájában megkaptak.
Az Egyesült Államokban és másutt is nagy figyelmet fordítottak a bankrendszer megmentésére. Erre ugyan szükség volt a növekedés helyreállításához, de önmagában nem elégséges. A gazdaság zavarai idején a bankok nem hiteleznek, az amerikai háztartások pedig különösen óvatosak a kölcsönök felvételével. Az amerikai fogyasztó költekezése volt korábban a globális növekedés motorja, amely azonban most köhögve működik, a bankok megreparálása után is. Emiatt további ösztönzésre van szükség.
Egyesek aggódnak Amerika növekvő államadóssága miatt. Ha azonban egy új ösztönző programot jól terveznének meg, és a pénzt eszközökbe fektetnék (amelyek az egyre nagyobb tartozásokkal szemben állnak), akkor a növekedés és a fiskális pozíció még javulna is. Amerikában ezzel szemben adófizetői dollárok százmilliárdjait költötték rosszul megtervezett banki mentőakciókra, amely összegnek a nagy részét soha nem lehet visszanyerni.
Néhányan amiatt aggódnak, hogy ez a költekezés inflációba torkollik. A közvetlen problémát azonban jelenleg inkább a nagyarányú munkanélküliség és a kapacitástöbblet miatti defláció veszélye jelenti. Ha pedig a vártnál robusztusabb fellendülés venné kezdetét, a tervbe vett kiadási programokat még mindig törölni lehet, ezért ez utóbbiak kockázata minimális lenne.
Van további aggály is, amely szerint a növekvő inflációs várakozások a hosszú lejáratú kamatok emelkedéséhez vezethetnek, az pedig semlegesítené az ösztönző hatást. Ezen a ponton a monetáris hatóságoknak kell éberséget tanúsítaniuk, folytatva a „nem szabványos” intervencióikat, amelyek révén nemcsak a rövid, hanem a hosszú lejáratú kamatok szintjét is menedzselik.
Kockázata minden gazdaságpolitikának van. Ha nem lesz második ösztönző program, gyengébbé válik a gazdaság, és nem lesz majd pénz akkor, amikor arra szükség lenne. Egy gazdaság ösztönzése időt vesz igénybe, főleg annak fényében, hogy az amerikai kormányzat a már jóváhagyott összegeket is csak lassan tudja elkölteni. A gyengébb gazdaság több csődöt, újabb kilakoltatásokat és nagyobb munkanélküliséget jelent. Ez pedig – ha az emberi szenvedéstől el is tekintünk – a pénzügyi rendszer számára újabb problémákat jelent, amelyek spirálszerűen tovább gyengítik a gazdaságot, és újabb igényt támasztanak a sürgős pénzügyi segélyekre. Ha most pénzt akarunk megtakarítani, azt kockáztatjuk, hogy később sokkal többet kell kiadnunk.
Az Obama-kormányzat nagyot tévedett, amikor túl kevés pénzt kért ösztönzésre, főleg azután, hogy súlyos kompromisszumokat kötött az összegek felhasználásáról. Még egy hibát elkövetett akkor, amikor a banki mentőakciók keretében túl sok pénzt folyósított túl kevés megkötés ellenében azoknak, akik a gazdasági felfordulásért elsősorban felelősek. Ezzel lerombolták az adófizetők hajlandóságát további kiadások elfogadására. Ez lenne az ügy politikai része. A gazdasági vonatkozások sokkal világosabbak: a világnak arra van szüksége, hogy a fejlett ipari államok elkötelezzék magukat az ösztönző kiadások újabb hullámának végrehajtása mellett. Ezt kellene a G20 csoport következő, pittsburghi tanácskozásának központi témájává tenni.
A szerző közgazdasági Nobel-díjas, a Columbia Egyetem professzora
Copyright: Project Syndicate, 2009
@ www.project-syndicate.org
