A magyar ipar teljesítményét alapvetően ez évben is a külső, elsősorban a német kereslet alakulása határozza meg. Ez pedig egyelőre nehezen kiszámíthatónak tűnik. A tavalyi nagy zuhanás megismétlődésétől nem kell ugyan tartani, de a fellendülés sem körvonalazódik egyértelműen. Pedig a rendelésállomány februárban rekordszintre emelkedett, és a dollárral szemben gyengülő euró is jó hír a német exportőröknek. Ám a német gazdaság alapvető szerkezeti gondjai – bár már sokkal kisebbek – a válság elmúltával is megmaradnak. Magasak a termelési költségek, a munkaerő-piaci igények és a kínálat közt nagy a szakadék, és túl magas az államadósság, amelynek a finanszírozása termelőberuházásokat szorít ki.
Ide nekünk a németek problémáit! – gondolják most sokan magukban, és bizonyos értelemben joggal. Ám a magyar gazdaság gondjai nagyon is hasonlóak, csak sokkal roszszabb alapokon, lényegesen alacsonyabb termelési szint mellett. A magyar cégek régiós versenytársainkhoz képest éppúgy nagyobb költségek (adók és bérek) mellett kénytelenek termelni, mint a németek a tőlük az export-világbajnoki címet nemrég átvett kínaiakhoz képest.
A német és a magyar szakmunkáshiány hasonlósága is szembeötlő, ráadásul nálunk is van egy népes, ám a munkaerőpiacon szinte reménytelen helyzetben lévő réteg, amely náluk a bevándorlók többmilliós serege. Az itthoni államadósság pedig GDP-arányosan a németet is meghaladja.
