Mitől félnek a németek?

Már régen nem csak a pénzpiacokra igaz, hogy sok mindent szabad mondani, csak azt nem, amit a döntéshozó ténylegesen is lépni fog, mert a piaci szereplők eleve bekalkulálják és semlegesítik azt. Nap mint nap látható hasonló a politikai pályán is. A görög ügyben két sokkoló fejlemény is akadt a múlt héten. Az egyik a német kancellár azon közlése volt, hogy a játékszabályokat nem teljesítő tagokat végső esetben ki kell tessékelni az eurózónából (mondta mindezt akkor, amikor már-már közelinek tűnt a piacok megnyugtatása Athén kapcsán). Ezt követte annak berlini bejelentése, miszerint német részről immár nem látják akadályát a Nemzetközi Valutaalap (IMF) bevonásának a válságrendezési folyamatba. Mindeközben a nyílt színen látszólag a süketek párbeszéde zajlott, amelyben az Európai Bizottság váltig arról beszélt, hogy kész a görögöknek szánt segélycsomag, de egyelőre nem beszélnek róla, mert Athén nem tart rá igényt. A görög kormányfő ugyanakkor minden létező fórumon azt hangoztatta, hogy ha rövid időn belül nem közlik a segítség mibenlétét, az IMF-től kérnek támogatást.
Mi folyik itt, és miért? A német képlet viszonylag könnyű. A német koalíció mozgásterét súlyosan behatároló fejlemény lehet, ha májusban elveszítik az észak-rajna–vesztfáliai választásokat, ezzel ugyanis odalenne a felsőházi koalíciós többség is. Márpedig az egymást követő közvélemény-kutatások újra és újra arra intenek, hogy a németek elsöprő többsége konokul ellenzi „német pénzek” elköltését a görögökre, főként, hogy mindez perspektivikusan előrevetítheti hasonló adósságkivásárlási kényszerek lehetőségét is mondjuk Portugália vagy Spanyolország esetében. Mindeközben szorongatja a kancellárt a karlsruhei alkotmánybíróság hajdani állásfoglalása is; gazdaságilag, pénzügyileg stabil, átlátható, szigorú működési elveket követő (így az említett kivásárlást tiltó) eurózónába engedte csak bevinni a márkát. Ha a jelenlegi bizonytalanság folytatódik, úgy a növekvő elégedetlenséget meglovagolva könnyen alkotmánybírósági beadvány okává nőhet a görög válság. A kancellár tehát nem egészen alaptalanul tarthat attól, hogy a görög ügy jelentősen beszűkítheti kormányzási szabadságát odahaza, ráadásul olyan helyzetben, amelyben a lisszaboni szerződés hatályba helyezése fejében már amúgy is megnőtt a kormány EU-politikájának parlamenti felügyelete. Eközben pedig a görög válság szélsőséges esetben a német eurótagságot is veszélyeztetheti.
A harmadik ok a német pálfordulásra – a Nemzetközi Valutaalap kapcsán – már részben a nem kevésbé többrétegű görög kormányzati megfontolásokkal is összefüggésben lehet. Szakértői vélemények szerint ugyanis Papandreu nem azért követeli egyre erőteljesebben a leendő európai segélycsomag láthatóvá tételét, mert azonnali államcsőd fenyegetne, hanem azért, hogy Athén elkerülje a drága hitelfelvétel kényszerét a piacokon. És láthatóan ez az, amit Berlinben már nem tudnak lenyelni. Ha a görög államháztartás és vele az eurózóna stabilitása végzetes veszélybe kerülne, Berlinben is támogatnának valamiféle beavatkozási forgatókönyvet. De azért, hogy a görögök olcsóbban ússzák meg a szükségszerűvé vált belső tisztulást, Merkel nem fogja kockára tenni belpolitikai mozgásterét.
Most folyik a tétek emelése. Ebben nyitott új frontot Merkel, amikor – pénzügyminiszterét megtámogatva – nyíltan felvetette az eurózónából való kizárás lehetőségét, amire válaszul Papandreu hangsúlyosabbá tette a németeknek addig nem tetsző IMF-opció lehetőségét. Erre lőtt vissza a kancellár azzal, hogy akkor jöjjön az IMF… Itt tart a mérkőzés ebben az idegjátékban, néhány nappal az EU-csúcs előtt. Ahol szintén célszerű lesz nemcsak a lerakott lapokra, de a kezekre is figyelni…

A szerző a BruxInfo EU-szakértője