Bojár: vagyonadót, tandíjat, egészségügyi hozzájárulást!
Ilyen többséggel demokráciában egypárti kormány még nem alakult, és a rendkívül széles politikai palettán szétszórt ellenzéktől sem kell komolyan tartani. Hihetnénk tehát, hogy az új kormány a gazdaság fellendülését segítő racionális lépéseket politikai alkuk és kompromisszumok nélkül végre szabadon megteheti. Sajnos nincs így. A kezét nem az IMF köti meg, hanem saját korábbi nyilatkozatai és tettei.
Természetesen a legsürgetőbb lépés a munkát terhelő adók és járulékok további csökkentése lenne, ebben mindenki egyetért. De miből?
Lenne néhány józan, racionális lépés, de az ellenzékben tett nyilatkozatok és tettek „neccessé” tennék ezeket:
Vagyonadó . Ez minden civilizált adórendszernek része, és a gazdaság fejlődését sokkal kevésbé akadályozza, mint a munkát terhelő adó.
Szimbolikus önrész az egészségbiztosításban. A biztosítás önrésze – ahogy például a cascónál is – nem elsősorban ott hoz megtakarítást, hogy ennyivel kisebb a biztosító terhe, hanem ott, hogy nagyobb óvatosságra és takarékosságra ösztönöz.
Tandíj a felsőoktatásban . Ez sem azért kell, hogy a finanszírozási igény csökkenjen, hanem hogy egészséges versenyt hozzon az oktatásban, ezzel a minőséget és a munkaerőpiac igé-nyeihez való igazodást segítse. Az esélyegyenlőséget ezzel párhuzamosan más csatornán keresztül kell biztosítani.
Az önkormányzati rendszer átalakítása. A képviselők számának felezése sokat nem hoz, de ha az idejétmúlt megyerendszer helyét végre átvennék a régiók, és a kistelepülések helyett csak a járások kapnának önkormányzati testületet és apparátust, az valóban nagy megtakarítást hozna. Van két olyan lépés, amely az ígéretekkel összecseng, sokat is hozna, de kérdés, hogy van-e elszántság az ezzel járó belső konfliktusok vállalására is.
Az adórendszer radikális egyszerűsítése, akár csökkentés nélkül, ha erre nincs pénz. A struktúra változtatása, kedvezmények megvonása csoportérdekek sérelmével jár, melyekkel nyolc év baloldali kormányzása erőtlen volt szembeszállni. Jó lenne hinni, hogy a fölényes győzelem erőt ad erre is.
A korrupció felszámolása. A korrupció okozta gazdasági kár sokszorosan meghaladja a lenyúlt pénzek összegét, nem beszélve a morális kárról. Ebből elege van a magyar társadalomnak, ezt mutatja a választás eredménye. Szeretnék hinni benne, hogy a győztesek nem csak politikai ellenfeleiknél képesek a korrupció felszámolására. Végül amit nem szabadna megtenni, de tartok tőle, megteszik:
Ne mesterséges állami kereslettel próbáljuk fellendíteni a gazdaságot! Egy ilyen kicsi és nyitott gazdaságnál ez csak átmeneti sikert hozhat. Nem szabadna a magyar vállalkozó legendás kreativitását a támogatások igénybevételének fortélyaira és az adórendszer kiskapuinak kijátszására irányítani a valódi piac helyett. Ha az állam atyai gyámolítás helyett egyszerű, stabil adórendszerrel, az erőfölénnyel való visszaélést kizáró okos szabályozással, megbízható, gyors és hatékony igazságszolgáltatással, végül pedig a gazdaság igényeihez igazodó minőségi oktatással segít, akkor a magyar vállalkozók csodákra lesznek képesek minden további támogatás nélkül is.
Ugyanez a másik oldalról: a hatalmas áldozatok árán leszorított költségvetési hiányt ne engedjük újra elszállni „gazdaságélénkítés” címén! Nem az IMF-ért, hanem a saját jövőnkért kellett leszorítani a hiányt. Alacsonyabb hiány mellett nagyobb a befektetői bizalom, alacsonyabbak a hitelkamatok, ez sokkal több hasznot hoz a gazdaságnak, mint a hitelből finanszírozott Széchenyi-tervek tucatjai.
