Hullámvasúton a bérgyártó ipar
A szerződéses partnerek (EMS) piaca így ma már évi 100 milliárd dollárra rúg, meghatározó szereplői komoly multivállalkozássá nőtték ki magukat. A megbízókénál hatékonyabb termelésre képes társaságok sem tudták azonban elkerülni a globális válság hatásait. A gyengébbek kihullottak, de még az erősek sem úszták meg kapacitás- és a hozzá kapcsolódó létszámcsökkentés nélkül.
Az, hogy milyen fejlemények zajlanak a világ szerződéses elektronikai gyártóinak a piacán, nem mindegy a magyar gazdaság szempontjából sem, hiszen a top 10 EMS-cégből öt jelen van nálunk, többen több üzemmel is, több ezer főt foglalkoztatva. A válság az itteni leányvállalatokon is nyomot hagyott, egy év alatt minimum ötezerrel csökkent az ágazat cégeinél a dolgozók száma.
A recesszió a kapacitásoknak ugyan nem használt, de legalább lelassította a bérgyártók piacán korábban tapasztalt tömeges áttelepülési hullámot a még alacsonyabb bérköltségű országokba. Az elektronikai márkák ugyanis manapság sokkal inkább arra biztatják szerződéses partnereiket, hogy üzemeiket a tényleges felvevőpiacok közelében működtessék. Szakértői vélekedés szerint Magyarországon a kedvező infrastruktúra és a képzett munkaerő miatt eleve a magasabb hozzáadott értékű gyártás települhetett meg, így az országnak ezen a területen még megadatik jó pár év, amit előnyösen használhat ki.
Így nem marad más hátra, mint a bizakodás, hogy mielőbb vége lesz a válságnak, az erre utaló jelek az év eleje óta már több bérgyártó hazai üzemében is tapasztalhatók. S akkor ismét elindulhat felfelé az iparág „szerelvénye” még ha nem is a korábbi években megszokott hegymenetben.