Nehezebb feladatok várnak az új kormányra, mint 2006-ban az előzőre
Lezajlott az országgyűlési választások első fordulója. Ezúttal alapvetően beigazolódtak a politikai közvélemény-kutatók előrejelzései, és négypárti parlament mellett Fidesz-kormány vezeti Magyarországot a következő időszakban. A leendő kormánynak meggyőző többsége lesz a parlamentben, legfeljebb az kérdéses, hogy meglesz-e a kétharmados fölény is. Az mindenesetre biztos: az új kormányzat erős politikai felhatalmazással láthat munkához, emiatt mozgástere elvben lényegesen nagyobb lesz, mint elődjéé volt.
Más szempontból viszont nehezebb feladatok várnak a jövőbeli Fidesz-kormányra, mint amelyekkel 2006-ban a szociálliberális koalíció szembesült. Négy évvel ezelőtt a közgazdasági képlet világos volt: kiadási oldalon elsősorban a nyugdíjrendszerben, valamint a közszektor béreinél lehetséges olyan megtakarítás, amely érdemi nagyságrendje mellett társadalmilag is indokolható.
Ezzel párhuzamosan – ugyanakkor a fiskális hiánycsökkentés nyilvánvaló követelménye miatt a kiadásoktól jelentősen elmaradó mértékben – csökkentendő volt az adóterhek nagysága, mégpedig alapvetően a foglalkoztatást terhelő adó-, illetve járulékterhek mértéke. Az is triviálisnak tűnt, hogy kedvezőtlenebb nemzetközi gazdasági körülmények esetén a mozgástér bővítése az áfa, illetve a jövedéki adók kulcsainak emeléséből, netán bizonyos környezeti, valamint vagyoni típusú adóterhek bevezetéséből, növeléséből adódhat.
Mindez persze hiába tűnt gazdaságpolitikai evidenciának, 2006–08-ban az elvárható gazdaságpolitikai lépések nem történtek meg.