Az erősödő növekedés mellett elmarad a fellendülés érzete
Az elmúlt hónapokban a külső folyamatok azonban Magyarország – és a többi nyitott kelet-közép-európai ország – számára nem pusztán finanszírozási kockázatokat és pénzpiaci fenyegetéseket hoztak, de a konjunkturális kilátásokat és a gazdasági növekedési perspektívákat is jelentősen javították. Minthogy az exportra támaszkodó német növekedés erősödésére utaló jelek eléggé meggyőzők, a német cégek közép-európai beszállítóinak kilátásai is javulnak. Ennélfogva Magyarország – hasonlóan a többi visegrádi országhoz és Romániához – az exportvezérelt növekedés mintáját reprodukálja.
Valószínűleg 2010 nagy részében még fennáll az a paradoxon, hogy az erősödő – a Kopint-Tárki előrejelzése szerint az év egészében 1,5 százalék körül várható – növekedés mellett elmarad a fellendülés érzete, mivel a belső növekedési komponensek legfeljebb stagnálnak. Csehország, Szlovákia és Lengyelország példája ugyanakkor azt is mutatja, hogy a német fellendülésre alapozott kilábalás időszakában Magyarországon is elérhető volna gyorsabb növekedés, ha a lakosság devizaadóssága, illetve az államadósság szintje kisebb lenne. Úgy tetszik, a válság és a kilábalás időszakában is plasztikusan jelennek meg Magyarország – az elmúlt két évtized gazdaságpolitikájából adódó – erényei és gyengeségei. Egyfelől, köszönhetően a kiépült versenyképes feldolgozóipari exportkapacitásoknak, a visszaesés mértéke nálunk még elviselhető mértékű volt (szemben például a Baltikumban megfigyelt drámai zuhanással), a fellendülés pedig vélhetően előbb indul meg. Másfelől az állam és a lakosság jelentős eladósodottsága – súlyosbítva a korábbi kamatkülönbözet miatt is zabolátlanul terjedő devizahitelezéssel – rendkívül sérülékennyé tette és teszi Magyarországot. Márpedig az ilyen, külső forrásokra alapozott növekedési minta mellett a sebezhetőség minimalizálása kulcskérdés, és e téren országunk lényegesen kiszolgáltatottabb, mint a visegrádi térség többi állama.
Nincs ebben persze semmi meglepő: akár a hazai vállalkozók, akár a külföldi befektetők nagyobb aktivitást mutatnak az olyan gazdaságokban, ahol alacsony a kamatszint, mérsékelt az infláció, stabil a helyi valuta árfolyama, és eközben a kiegyensúlyozott közpénzügyi helyzet miatt nem kell attól tartani, hogy az államháztartási folyamatok váratlan adóemeléseket kényszerítenek ki.
A recept tehát adott: habár Magyarország aligha válik hasonlatossá a következő évtizedekben a vágyott észak-európai jóléti államokhoz, Csehországhoz, Lengyelországhoz vagy Szlovákiához hasonlóan racionális gazdaságpolitikai lépésekkel mérsékelheti az ország külső gazdasági viharoknak való kiszolgáltatottságát. Ebben a folyamatban a pénzpiacok mostani kockázatkerülése valójában inkább segít, mintsem gátol: igen valószínű, hogy – ellentétben a kétezres évtized közepére jellemző kontrollálatlan, kockázatfaló mentalitással – most minden olyan ötletre gyorsan lecsapnak a kötvény- és devizapiaci szereplők, amelyek veszélyeztetik a pénzügyi fenntarthatóságot. Már csak ezért is érdemes kitüntetetten figyelni a Költségvetési Tanács legutóbbi intő javaslataira.
A szerző a Kopint-Tárki kutatási igazgatója
