Miénk ez a cirkusz

Kétségbeesett nyilatkozatokkal próbálja védeni a védhetetlent a nemzetgazdasági miniszter, s e tekintetben mély együttérzésemet bírja, hiszen nyilvánvaló, hogy kényszerűen hárult rá a hálátlan feladat. Márpedig újabb kommunikációs próbatétel azt elhitetni a közvéleménnyel, hogy egy kéthetes tárgyalássorozat idő előtti megszakadását, illetve emiatt az előző kormány által félretett 6 milliárd eurónyi fennmaradó hitelkeret elvesztegetését, valamint mindezek következményeként a forint egyéves mélypontra gyengülését nem kellene kudarcnak tekintenünk. A belföldi nyilvánosság előtt a kormánynak úgy kell tennie, mintha a történtek szándékai szerint zajlottak volna, s nem tizenkét számjegyű összegben mérhető károkat okozna az országnak éppen, hanem a haza védelmében vívna heroikus küzdelmet. A nemzetközi közvélemény számára pedig eközben olyan kódolt üzeneteket kell megpróbálnia eljuttatni, miszerint mindez csak átmeneti állapot, egyfajta cirkusz a népnek és a belföldi nyilvánosságnak, de valójában a szükségszerű áldozatokat meg fogja hozni az ország, csak az egyezség megkötése és nyilvánosságra hozása már az önkormányzati választások utánra essen.

Kérdés, hogy bizalommal hihetjük-e, miszerint ez a napi károkat okozó perpatvar csak átmeneti, és a kormány őszintén teszi a szakavatott fülek számára azt az ígéretet, melyet már a parlamenti választások előtt is hallottunk, miszerint a következő politikai megmérettetés után most már tényleg az ország valós érdekét és biztonságát, illetve a nyilvánvaló szakmai kívánalmakat helyezi munkája előterébe a népszerűség hajhászása helyett. Mert eközben továbbra is tömkelegével hallhatunk olyan hamis megnyilatkozásokat, miszerint a nemzetközi szervezetek szakértői éppen csak azért távoztak, mert lejárt a kéthetes kiküldetésük, vagy kizárólag a jegybankelnök fizetésének csökkentése, a bankadó, vagy a korábbi kormány állítólagos hibái miatt kapták volna fel a vizet.

Ezzel szemben a nemzetközi szervezetek meglehetősen egyértelműen megüzenték, hogy miben találtak kifogást. Az Európai Bizottság szerint például ugyan a magyar gazdaság növekedési pályára állt, s a korábbi reformoknak köszönhetően költségvetésének deficitje az egyik legalacsonyabb az unióban, ám a hiány jövő évre vállalt további lefaragásának háttere egyelőre nem rajzolódik ki kellő mértékben. Magyarán a konfliktus nem a múltbeli eseményekből, hanem a jövőbeli elképzelésekből, azok hiányából vagy hibáiból fakadnak.
S legyünk őszinték, ha a kormány valóban felvetette a tárgyalások során, hogy a 2011-es hiányt valamivel 3 százalék feletti mértékűre szeretné feltornászni, az legfeljebb arról tanúskodik, hogy kevéssé ismeri a hatályos uniós szabályokat, illetve a bizottság és az egyes tagállamok gyakorlatát, s nem tájékozódott róla, hogy ilyen felvetésre Magyarországnak jogi lehetősége sincs. Na nem mintha érdekünk lenne egyébként tovább növelni az eladósodottságunkat, lassítani a külső adósságállományból fakadó kiszolgáltatottságunk csökkentését, pusztán azért, hogy politikusainknak ne kelljen például a közszféra intézményrendszerének az OECD átlagához képest mutatkozó túlköltéseit tovább faragnia, és ennek érdekében olykor olyan konfliktusokat vállalni, melyek nyertese nem az éppen kormányzó politikai erő, hanem az általa kormányzott ország.
A világnak küldött kódolt üzenetekből – melyek szakmai nyelvét politikusaink reményei szerint választóik talán nem értik meg – az olvasható ki, hogy ezen összefüggéseket maguk is pontosan ismerik és belátják. Szeptember végére, október elejére pedig – mire lezajlanak az önkormányzati választások – hajlandók lesznek a népszerűtlen, de az ország érdekeit szolgáló döntéseket meghozni. Ebből viszont az is következik, hogy addig várhatóan tart a jelenlegi kéretlen és szervezetlen cirkusz, ahol nemcsak a biztonsági háló hiánya kelt rossz érzést, hanem az is, hogy egyre inkább a közönséggel végeztetik el a veszélyes mutatványokat.

A szerző Magyarország volt pénzügyminisztere