"A magyar gazdaság már nem energiapazarló"

A globális változások legfőbb eleme, hogy a világgazdaság erőteljesen lassult, és ez az utóbbi két évtizedben nem tapasztalt energiaigény-visszaesést hozott. A pénzügyi krízis pedig a hitelforrások beszűkülésével, a hitelkamatok és a kockázati felárak érezhető emelkedésével párosult. Mindezek a nemzetgazdasági átlagnál jóval beruházás- és hiteligényesebb, valamint a megtakarításokra rendkívül érzékeny és rugalmatlan energiaszektort talán az átlagosnál is erőteljesebben érintette. Bár az energiafelhasználás mérséklődése átmenetileg jótékony hatású volt a környezetkárosító kibocsátásokra, közép- és hosszabb távon azonban felerősödtek a környezeti aggodalmak.
Magyarország esetében az energiapolitika kitüntetett szerepét aláhúzza, hogy energiafelhasználásunk döntő részben import, és az elmúlt időszakban a külső források aránya megállíthatatlanul növekszik. Emellett a kőolajár és a pénzügyi válság után erősen leértékelődött forint következtében az energiaköltségek mind az üzleti, mind a lakossági szférában irreális terhet jelentenek, versenyképességünket erősen rontó tényezőnek bizonyulnak. Ami talán többeket vitára, tiltakozásra ingerel, hogy nemcsak a hazai fosszilis energiahordozók nemzetközi versenyképtelensége egyértelmű, hanem – finoman fogalmazva – a napjainkban figyelembe vehető megújuló energiaforrásaink többsége sem mutat komparatív előnyöket, igazából még a hazai biomasszabázis gazdaságos hasznosítása is erősen vitatható.

Mindezek fényében a hazai energiapolitika kialakításánál – a nemzetközi beágyazottságon túl – nagyon fontos, hogy a kiinduló helyzetünket reálisan, a politikai felhangoktól mentesen, a rész- és ágazati érdekektől függetlenül próbáljuk megítélni és értékelni.
Nagyon fontos például annak kimondása, hogy – sokak vélekedésével szemben – gazdaságunk egy főre jutó teljes energiafelhasználása közel az unió átlagának felel meg. Gazdasági fejlettségünk az EU-átlag 63 százalékára tehető, a teljes energiafelhasználásunk a 68-70 százalékára, az egy főre jutó villamosenergia-felhasználás pedig az EU-átlag 50 százalékát is alig haladja meg. Ha figyelembe vesszük hazánk földrajzi fekvését, gazdaságunk szerkezetét és fejlettségi színvonalát, akkor a magyar gazdaság napjainkban már nem energiapazarló.
Az új energiapolitika megfogalmazásánál alapkövetelményként kezelendő, hogy bár a modern gazdasághoz és a jóléthez az energia elengedhetetlenül hozzátartozik, de mégis – a tőke és a munkaerő mellett – csak egyik tényezője a gazdagság forrásának. Nem volna szerencsés olyan politika érvényesítése, amely az energiafelhasználás minimalizálására törekedne a tőke és a munkaerő pazarló felhasználása árán.
Nagyon fontos lenne érvényesíteni, hogy az energiapolitikának nemcsak a forrásoldal megteremtése és összetételének megválasztása a feladata, hanem az egyenrangú, sőt napjainkban talán még fontosabb felhasználási oldal erőteljes racionalizálása. Ebben mind az üzleti, mind a lakossági szférában kulcsszerepet játszik a politikai és szociális szempontokat nélkülöző, a nemzetgazdasági szintű költségeket tükröző árak érvényesítése.
Végezetül, de nem utolsósorban az energiapolitika egyik legkényesebb pontja az ellátásbiztonság értelmezése. Bár az EU által is deklarált energiapolitikai követelmény a „versenyképesség-ellátásbiztonság-környezetvédelem” háromszöge, ma még nincs egyértelmű módszer a sok vonatkozásban egymásnak feszülő és gazdaságilag nem is mindig számszerűsíthető követelmények optimalizálására. Ezek harmonizálása, a kívánatos egyensúly megteremtése nem egyszerű ügy, különösen a kevésbé fejlett, felzárkózásra ítélt Magyarországon.

A szerző a GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója