Vélemény

Könnyen kialakulhat egy szociális válság is

Napjainkban, amikor a gazdasági válság még véget sem ért, könnyen kialakulhat egy szociális krízis is. A pénzügyi válságokhoz hasonlóan a szociálisak sem lokalizálhatók többé, a fenyegetés leküzdéséhez ezért európai szintű vitákra és az EU egész területére kiterjedő stratégiákra van szükség.

A nemzeti kormányok legfontosabb feladata jelenleg a gazdaság stabilizálása. Ennek egyik fő eszköze a kiadáscsökkentés, amely egyaránt érinti az iskolákat, a gyermekvédelmet és a vidékfejlesztést. A kiugróan magas a juttatásokra és szociális szolgáltatásokra fordított állami költségek csökkentése következtében az elszegényedés veszélye a nagycsaládosokat fenyegeti leginkább. A méltó élet reménye – különösen az elmaradott térségekben, valamint a nagyszámú bevándorlót és etnikai kisebbséget tömörítő területeken – könnyen eltűnhet.
Az soros belga elnöksége a lehető legjobbkor tűzte napirendre a gyermekszegénység kérdését. Szeptember 2–3-án a belgiumi Marche-en-Famenne-ben szakértők, politikai döntéshozók, valamint gyermekgondozással és gyermekjóléttel foglalkozó szociális munkások részvételével rendezték meg azt a konferenciát, amelynek célja a gyermekszegénység leküzdésére irányuló elkötelezettség megerősítése és a gyermekek jólétének elősegítése volt.
Európának több mint százmillió tizennyolc éven aluli lakosa van, akiknek körülbelül húsz százalékát fenyegeti a szegénység. Míg Dániában, Finnországban, Svédországban, Cipruson, Szlovéniában és Németországban 12 százalék vagy ez alatti a szegénységben élő gyermekek aránya, Nagy-Britanniában, Görögországban, Olaszországban, Litvániában, Lengyelországban, Romániában és Spanyolországban eléri a 22-23 százalékot.

A gyermekszegénység súlyos társadalmi probléma, a társadalmi kirekesztés egyik legfontosabb eleme. A helyzet javításához a gyermekszegénység és a társadalmi kirekesztés felszámolását alapvető emberi jognak kell tekinteni. A szegénység csapdáját csak úgy lehet elkerülni, ha a gyermekek egyenlő esélyt kapnak. A gyermekek biztonságának megteremtéséhez megfelelő lakhatásra, családi jövedelemre, jó minőségű egészségügyi ellátásra és családi támogatásra egyaránt szükség van.

Európa a politikai, jogalkotási és pénzügyi területeken is tesz lépéseket. Az Európa 2020 elnevezésű stratégia 2020-ig legalább húszmillió európai polgár szegénységből való kiemelését tűzte ki céljául. Ez a cél azon alapul, hogy az uniós tagállamok elkötelezettek egy igazságosabb és befogadóbb Európa megvalósítása iránt. E vállalkozás középpontjában a gyermekszegénység leküzdése áll. A visszaállítására valóban szükség van, de ez önmagában még nem fogja megszüntetni a gyermekszegénységet, ehhez ugyanis megfelelő szolgáltatásokat és védelmi rendszereket kell fenntartani.
A szegénység visszaszorítására Európában hatékony eszközök állnak rendelkezésre. Az Európai Szociális Alap évente kétmilliárd euró uniós támogatással járul hozzá a társadalmi befogadást elősegítő programokhoz. Az EU társadalmi integrációs menetrendjének részeként a tagállamoknak olyan stratégiákat és szakpolitikákat kell kidolgozniuk, amelyek megfelelő környezetet biztosítanak a gyermekek fejlődéséhez, valamint segítik az egészségügyi ellátáshoz, lakhatáshoz, oktatáshoz és a szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférést.
Az általános gyermekellátást ki kell egészíteni a közvetlenül a gyermekeket célzó ellátásokkal. A gyermekek életminősége kevésbé célzott kezdeményezésekkel, például a megfizethető gyermekgondozási intézményekkel, a rugalmas munkaidővel és a fizetett szülői szabadsággal is jelentősen javítható.
Gyakran felmerül a kérdés, hogy megéri-e fenntartani a jóléti rendszereket. Nem szabad elfelejtenünk azonban, hogy a szegénység, különösen a gyermekszegénység sokkal többe kerül a társadalomnak. A hosszú távon a gyermekek jólétébe és oktatásába befektetett összegek idővel a szociális költségek terén megtakarításként jelentkeznek, ez pedig javíthatja a gazdasági versenyképességet.

Andor László a foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős európai biztos, Philippe Courard a társadalmi integrációért és a szegénység elleni küzdelemért felelős belga államtitkár

gyermekjólét EU gyermekszegénység szociális válság
Kapcsolódó cikkek