BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Küzd a pesszimizmus ellen

Dieter Knoll, a Henkel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója
2010.09.06., hétfő 05:00

Magyarország nincs messze egy osztrák számára – vallja Dieter Knoll, a Henkel magyarországi leányvállalatának ügyvezető igazgatója. A bécsi üzletember szerint nemcsak a távolság, de a mentalitás is közel hoz minket, és ő a gyakorlatban is e szerint él: a Henkel bécsi központja és a Henkel Magyarország Kft. budapesti irodája között autóval ingázik.

Pedig nem újdonság a 46 éves szakember számára a külföldi élet: Hollandiában született, Belgiumban nőtt fel, de élt Lengyelországban is. Hogy most miért nem költözött a magyar fővárosba? „A fő probléma az, hogy nem tudom motiválni a gyerekeimet arra, hogy külföldre költözzenek: 15 és 18 évesek, nem szívesen hagynák ott a barátaikat. Persze pár éven belül talán szabadabban tudok majd mozogni, mert úgy érzem, akkor lehet igazán érezni egy országot, ha az ember ott is él.” A Bécs–Budapest közötti ingázást nem tartja problémásnak: „Jóval kényelmesebb, mint az előző öt évem, amikor Ukrajna és Bécs között közlekedtem. Az sokkal több szervezést igényelt.”

„Amit személyesen sajnálok, az az, hogy a kilencvenes években Magyarország élenjárt mindenben, ám ez az előny mostanra elveszett, és az emberek is kevésbé optimisták, mint a környező országokban” – mondja, és hozzáteszi: ezen legalább a cégen belül szeretne változtatni. Márpedig a magyar piacon vannak kihívások: ez a pesszimizmus a fogyasztásra is rányomta a bélyegét, így a válságból való kilábalás is nehezebb. Kiemelte: a társaság egyik fő profiljának számító háztartási termékek piacán még a régió államaihoz képest is nagyobb volt a visszaesés.

Hogy ez mennyi munkát igényel? A mai technika mellett az ember jószerével azért jár be a munkahelyére, hogy találkozzon a kollégáival – említi. Egy héten általában két-három napot tölt itt, ugyanakkor a Henkel európai régióján belül más országokért is felelős, az a munkája pedig Bécshez köti.

Dieter Knoll nem kezdő a Henkelnél: huszonegy éve, az egyetem után csatlakozott a céghez. Azt mondja: ez volt az első munkahelye, nem is gondolkozott azon, hogy távozzon. „Az egyetlen dolog, amelynek a kedvéért megválnék ettől a munkahelytől, az lenne, ha valami zseniális ötlet pattanna ki a fejemből, és arra építenék egy üzletet. Ezek az ötletek azonban ritkán jönnek. Egy másik cég pedig nem vonz, mindegyiknek megvannak a hátrányai és az előnyei is” – érvel.

A legnagyobb hátránynak a Henkel esetében az időszűke tűnik a külső szemlélőnek: „Ha az ember ilyen sokat van távol az otthonától, a maradék időből igyekszik minél többet a családjával és a barátaival megosztani. Így más hobbi nem nagyon fér bele” – mondja, hozzáteszi ugyanakkor, a gyerekeivel szívesen ül a számítógép előtt.

Névjegy

CÉG

A németországi székhelyű Henkel világszerte közel 50 ezer embert foglalkoztat, magyarországi leányvállalata a bécsi székhelyű, 32 országot összefogó Henkel Central and Easten Europe százszázalékos tulajdonában van. A Henkel Magyarország Kft. tavaly 83,9 milliárd forintos árbevételt ért el, 5,5 százalékkal többet az előző évhez képest.

Dieter Knoll (46)

Osztrák közgazdász. Az egyetem elvégzése óta, 21 éve dolgozik a Henkelnél, 1989-ben a mosó- és háztartási tisztítószerek üzletágának termékmenedzsereként kezdett a cégnél, majd különböző területeken töltött be vezetői tisztségeket. Magyarországi kinevezése előtt Ukrajnában volt ügyvezető igazgató.

A németországi székhelyű Henkel világszerte közel 50 ezer embert foglalkoztat, magyarországi leányvállalata a bécsi székhelyű, 32 országot összefogó Henkel Central and Easten Europe százszázalékos tulajdonában van. A Henkel Magyarország Kft. tavaly 83,9 milliárd forintos árbevételt ért el, 5,5 százalékkal többet az előző évhez képest.

Dieter Knoll (46)

Osztrák közgazdász. Az egyetem elvégzése óta, 21 éve dolgozik a Henkelnél, 1989-ben a mosó- és háztartási tisztítószerek üzletágának termékmenedzsereként kezdett a cégnél, majd különböző területeken töltött be vezetői tisztségeket. Magyarországi kinevezése előtt Ukrajnában volt ügyvezető igazgató.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.