Tizenegymillió dühös ember
Az „egyszerű emberek” dühe egyrészt érthető, hiszen az IMF, az EKB és az EU nagy része teljes egészében velük akarja elvitetni a kezelhetetlen méretűvé dagadt görög adósság miatt kirobbant balhét. Magyarul: a rekordmértékű privatizáció mellett újabb megszorításokra kényszeríti a görög álla-mot, hogy az fizetni tudja adósságait a hitelezőinek, jellemzően nyugati bankoknak.
Az érme másik oldala: senki nem kényszerítette a korábbi görög kormányokat arra, hogy ekkora adósságba verjék az országot, az pedig elvileg jogos igény a bankok részéről, hogy az adós fizesse vissza a tartozását. Emellett – érvelnek a pénzintézetek – ha Görögország akár „puha”, akár teljes csődöt jelentene – azaz a hitelezőket is veszteség érné –, annak olyan hatásai lennének, amilyenekre legutóbb a Lehman Brothers bedőlése után volt példa.
Az idő fogy, a hellének a parlamentet rohamozzák, az EU azonban egyelőre döntésképtelen. Míg Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter azt javasolja, hogy a hitelezők is vállaljanak be bizonyos terheket – például egyezzenek bele a futamidő-hosszabbításba –, addig a franciák és az EKB továbbra is ellenzik ezt. Egyetértés egyelőre csak abban van, hogy a görögöknek újabb hitel kell. Bár ez az alapproblémát messze nem oldja meg, nélküle elkerülhetetlen lenne a csőd, amelyet az EKB és az IMF minden eszközzel próbál elkerülni.
A megoldáshoz valószínűleg kölcsönös áldozatvállalásra lenne szükség. Arra, hogy a döntések ne menjenek szembe az emberek természetes igazságérzetével, de gazdaságilag is racionálisak legyenek.
