Kik és hogyan fogják meghatározni a jövő évi minimálbért?
Azzal, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) létrejött, még természetesen távolról sem oldódott meg minden érdekegyeztetési probléma, de kétségkívül ez az elmúlt két év legnagyobb lépése a párbeszéd irányába. Korai még hátradőlni és azt hinni, hogy a versenyszféra mostantól kizárólag a piaci problémákra koncentrálhat. Látni kell, hogy jelenleg a kormányzat a piackonform eszközökön túl más, a vállalkozók egy része által kevésbé elfogadott módszerekkel is igyekszik befolyásolni a viszonyokat.
Azt, hogy a gazdaság mutatószámainak rendeljük alá a szabályozást, a társadalompolitikát, az érdekegyeztetést, vagy – mint ahogy az mostanában látszik – éppen fordítva tesszük ezt, ízlés, politikai meggyőződés dolga. Az elmúlt két évben ízelítőt kaphattak a vállalkozások abból, milyen az, amikor a politikai célok felülírják, vagy legalábbis megkísérlik felülírni a gazdasági folyamatokat. Talán nem túlzó a fórum létrejöttét úgy értékelni, hogy ezzel megnyílt az út az ellenkező irányba.
Ha körülnézünk, láthatjuk, hogy ma valóban korai még az érdekegyeztetés híveinek az öröme. A politikai alapelvekhez igazított bérkompenzáció és a minimálbér által kifejtett nyomás nehezedik ma a vállalkozásokra, és – bár vannak optimista és pesszimista várakozások – ma még nincs ember, aki felelősséggel megjósolhatná, hogy a végrehajtásához nyújtott állami segédlettel végül hányan élnek majd. Ha pedig élnek, akkor ugyan enyhül a vállalkozásokra nehezedő nyomás, de ugyanilyen arányban nő a büdzsé terhelése. A politikai szempontok mérlegelésével meghatározott bérszint és elvárt béremelés feszültséget eredményezett, és az nem tűnik el a rendszerből azáltal, hogy ide-oda rakosgatják. Valakinek végül ki kell fizetnie a számlát.
Minden bizonnyal a jövőben is erős lesz a csábítás a gazdaságpolitika alakítói számára, hogy hasonló módokon avatkozzanak bele a piaci folyamatokba, bár talán ma már az erősebb állami szerepvállalás teoretikusainak is nyilvánvaló, hogy az ilyen lépések nem egyszerűek, és a gyakorlatban több problémát vetnek fel, mint amennyit megoldanak. Hogy ennek belátása vezérelte-e a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma létrejöttét, azt nem tudhatjuk, de sejthető, hogy ez is szerepet játszott.
Mindenesetre azáltal, hogy a fórum megszületett, az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) megszűnése után újra létrejött egy potenciális kör, amelyben a szokásos szereplők kialakíthatják a munka világára vonatkozó legfontosabb szabályokat, köztük a mindenki számára leginkább húsba vágó kérdésről, a minimálbér szintjéről is dönthetnek. Az, hogy az ilyen kérdések megvitatásában és a döntések meghozatalában a jelenlegi kormány és utódai mennyire támaszkodnak majd a fórumra vagy mennyire igyekeznek megkerülni azt, megtartva az új kört a lényegtelen kérdések színházaként, ma még nem eldönthető.
Mindenesetre az egyeztető testületben folyó munka, az ott megvitatott kérdések súlya és a végül ténylegesen megszülető döntések számonkérhetősége összességében jó indikátora lesz a gazdaságpolitika változásának. Ha a munkaadók és a munkavállalók bokszmeccsére bízza a kormány a jövő évi minimálbér megállapítását, akkor elmondhatjuk, hogy a párbeszéd újjáéledt. Sőt, létrejött a versenyszférának egy olyan tiszta érdekegyeztető intézménye, amilyen még nem volt, hiszen az Országos Érdekegyeztető Tanácsban komoly szerepet kaptak a közszféra dolgozóit képviselő szakszervezetek is. Ha így lesz, az OÉT megszüntetése és a VKF létrejötte tulajdonképpen még előrelépésként is értékelhető. Kik és hogyan fogják meghatározni a jövő évi minimálbért? – a végletekig leegyszerűsítve erről szól a kérdés. A keretek már adottak.
Braunmüller Lajos, a világgazdaság munkatársa-->
