Bizalmi kérdés
Az Orbán-kormány mostani kísérlete – mely átmenetileg megfenekleni látszik – egyáltalán nem példa nélküli: Gyurcsány Ferenc 2004-ben ugyancsak a Monetáris Tanács kibővítésével akarta ellenőrzése alá vonni a Járai Zsigmond vezette itézményt. A helyzetet bonyolítja, hogy nincs egzakt definíciója a függetlenségnek. Bizonyos szabályokat ugyan le lehet és le is kell fektetni, a konkrét döntéseket azonban olyan személyek hozzák, akiket a kormány(párt) delegál.
A Magyar Nemzeti Bankba (MNB) került szakemberek ennek ellenére többnyire mégis a feladatukhoz igazodtak, és nem a kinevezőjükhöz. Így volt ez a Gyurcsány Ferenc által jelölt monetáristanács-tagok, sőt a jelenlegi jegybankelnök, Simor Andárs esetében is, akinek offshore ügyeit 2009-ben nem az akkori ellenzék, hanem a Népszava kezdte el kiteregetni. És így van ez most is: a „kormánypárti” tanácstöbbség és a viták ellenére nem történt törés a kamatpolitikában.
Mindez persze semmire sem garancia. A jelenlegi kiszámíthatatlan, unortodox magyar gazdaságpolitika láttán és a korábbi nyilatkozatok hallatán a segítségül hívott nemzetközi intézmények okkal tartanak attól, hogy a szokatlan lépések nem állnak meg a jegybank falainál. A mostani rohamot, úgy tűnik, sikerült megfékezniük, ám 2013 első felében, az elnök és a két alelnök mandátumának lejártával az MNB teljes mértékben a kormány ellenőrzése alá kerülhet. Onnantól pedig a függetlenség is új értelmet nyer majd.
Az átdolgozott jegybanktörvény elfogadásával egy időre nyugalom jöhet. Ám az elmúlt hónapok értelmetlen pengeváltásai nem csak a finanszírozási költségeket dobták meg tízmilliárdokkal: azt a bizalmat is aláásták, amelyikre 2013-tól különösen nagy szüksége lesz majd a monetáris politikának.
